Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Horváth Ádám

Régi Újbuda (1987) – A Szomszédokról Horváth Ádámmal

Hogyan képzelte el Horváth Ádám a Szomszédok című teleregényt 1987-ben? Milyen problémával kellett szembesülnie? Mennyire valósult meg, illetve tért el az eredeti koncepciójától a sorozat cselekménye? Fel volt-e készülve a sikerre? Többek között ez is kiderül a Régi Újbuda adásából, ahol a rendezővel beszélgetnek a GKTV műsorvezetői.

„Pótolhatatlan veszteség”  

Gazdagréten készült a '80-as és '90-es évek meghatározó magyar televíziós sorozata Horváth Ádám rendezésében. A Szomszédok egyik fontos szerepét, Vágási Ferit alakította Nemcsák Károly. A színművészt, a József Attila Színház igazgatóját Szentpéterváron értük el telefonon, ahová a magyar színészválogatott keretével utazott a helyi színészek csapatának meghívására.

Horváth Ádám temetése július 16-án 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Július 16-án temetik Horváth Ádám rendezőt  

Július 16-án, kedden 9 órakor vesznek végső búcsút Horváth Ádám rendezőtől, a Magyar Televízió egykori elnökétől a Farkasréti temetőben. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt június 19-én, 89 éves korában érte a halál, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. saját halottjának tekinti.

Meghalt Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező  

Fotó: MTI/Zih Zsolt

Hosszan tartó betegség után elhunyt Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke, a Szomszédok teleregény rendezője. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában érte a halál.