Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

időjárás

Időjárási fronthatások

Már az ókorban megfigyelték, hogy az időjárás, a hold és a csillagok állása erős hatást gyakorol az emberi szervezetre. Hippokratész tanulmányozta a hirtelen időjárás-változás és az emberek egészsége közti összefüggést.

Hőhullám

Az előrejelzések szerint a héten ismét az átlagos fölé emelkedik a hőmérséklet, a hét közepéig fokozatosan melegszik a levegő, s akkor több helyen meghaladhatja a 35 fokot. A kánikula fokozódik, felhő, szél alig zavarja ezt meg. S eső sem ígérkezik, csak néhol tarkítja fátyolfelhő az eget, kevés helyen lehet hirtelen zápor, zivatar. Bár reggelente friss lesz a levegő.

Fronthatások

A légköri frontok kellemetlen hatással vannak főleg az idős, krónikus beteg emberekre, de sokszor egy szeles, borult időre rosszul reagálnak úgy a csecsemők, mint a felnőttek. Ilyenkor az ellentétes tulajdonságú légtömegek találkozásában változik az időjárás, s ez nagy kiterjedésű lehet. Időben is elhúzódhat, vagy hirtelen támadhat. Általában erős széllökésekkel, légnyomás-süllyedéssel jár és a különféle időjárási elemek sűrű változásával.

Májusban az idő

Májusi eső aranyat ér! Ezt tartja eleink gyakran használt közmondása. A falusi néphagyomány szerint népi megfigyeléseinkben úgy tartják, ha a tavasz utolsó havában sok eső esik, akkor jó termés várható. A kincset érő májusi eső növeli, szaporítja a termést.

Váratlan időjárási veszélyek  

Minden szempontból rendhagyó ez a nyár. Bár nincs kánikulai meleg, mégis rosszul viseljük a 30-34 fokos párás időjárást, a váratlanul ránk zúduló özönvíz-szerű esőt, vagy a viharos szelet.

Viharos széllökések Budapesten  

Keddre az erős szél miatt többek között a fővárosra és Pest megyére is másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Budapest területén a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t is, ezért a főváros vezetése fokozott figyelmet kér a közlekedésnél.

Riasztás ónos eső veszélye miatt  

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben ónos eső miatt Budapesten, Pest, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében. Több keleti járásra másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Extrém UV-B-sugárzás  

Szerdán a figyelmeztetési értéket meghaladó, 8-as (extrém) UV-B-sugárzás várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétvégén is folytatódik a kánikula  

A hétvégén is folytatódik a kánikula, szombaton akár 37 fok is lehet. Vasárnap már többfelé lehetnek zivatarok, így várható kisebb enyhülés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hőség: a kormány kiadta a vörös kód riasztást  

A Szociális Ügyekért Felelős Államtitkár június 12-én 15 órától kiadta a vörös kód figyelmeztetést országosan. Kérik, hogy az érintett intézmények a vörös kód ideje alatt alkalmazandó eljárásrend alapján járjanak el. A tartós hőség miatt csütörtökre már első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely extrém UV-B-sugárzásra, néhol zivatarokra is figyelmeztet.

Tél: havas utak, latyak mindenhol  

Havas, hókásás, latyakos útfelületre számíthatnak az autósok mindenhol, azt követően, hogy kedden és szerdára virradóan jelentős mennyiségű hó hullott országszerte. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. folymatosan takarítja Budapest útjait, de kérik az ingatlantulajdonosokat, hogy a házak előtti járdaszakaszokat maguk is takarítsák le és síkosság mentesítsék.

Jön a tél!  

Téliesebbre fordul az időjárás a hétvégén: sokfelé havazhat, helyenként akár 15 centiméternyi hó is hullhat. Emellett nem csak hajnalban lehetnek mínuszok, napközben is fagypont körül alakulnak az értékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Oldalak