Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 22. csütörtök, Előd

intézményvezetők

Az új évet köszöntötték  

Újévi fogadáson látta vendégül a helyi intézmények vezetőit Újbuda Önkormányzata. A meghívottakat Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte, aki az oktatási és szociális terület változásairól is beszélt.

Előremutató volt az intézményvezetők konferenciája  
 

A 2018/19-es tanévet érintő változásokról és fejlesztésekről szólt a Szakmai Tanévnyitó Konferencia, amelyen az újbudai intézmények vezetői vettek részt. Az eseményen foglalkoztak az e-menza bevezetésével, a nyári fejlesztésekkel, a szociális segítő munkakör bevezetésével is.

Intézményvezetőket köszöntöttek a kerületben  

Újbudán évek óta hagyomány, hogy a vakáció kezdetén az önkormányzat vezetői díjátadóval egybekötött ünnepségen köszöntik az iskolák és egyéb kerületi intézmények igazgatóit. Az idei esemény helyszíne az Öbölház Rendezvényközpont volt, ahol az év értékelése mellett a nyugdíjba készülő kollégáktól is búcsúztak.

Újév Újbudán  
 

A kerületi intézmények vezetőjét köszöntötte újév alkalmából Simicskó István honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő, valamint Hoffmann Tamás polgármester. A politikusok mindketten az oktatás és a közösségépítés eredményeit méltatták.

Elismerés az intézményvezetőknek  

A Gazdagréti Közösségi Házban rendezték meg az ünnepek előtt a kerületi intézményvezetők karácsonyát. Ilyenkor hagyományosan jutalmat kapnak az önkormányzati fenntartású szociális intézmények, a Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat, az Újbudai Közterület-felügyelet és a kerületben működő közoktatási intézmények vezetői.

Tanévnyitó az intézményvezetőknek  

A kerületi iskolák igazgatóinak tartottak évnyitó ünnepséget az Önkormányzat dísztermében, ahol a 2017/18-as tanév legfontosabb feladatait és változásait összegezték Újbuda vezetői.

Évértékelés az intézményvezetőkkel  

Az elmúlt év fáradtságos munkája után a pedagógusok és a kisgyermeket nevelők számára is elkezdődött a nyári szünet. Az intézményvezetők évértékelőjén Simicskó István honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester mondott köszönetet az igazgatók egész éves tevékenységéért.

Kezdődik a tanév, kezdődik a strukturális átalakítás  

Nehéz és feladatokkal teli év veszi kezdetét az iskolákban szeptember 1-jén, a köznevelési intézmények strukturális átalakítása azonban 2017. január 1-jével lezárul. Így lassan minden a helyére kerül – derült ki az oktatási intézmények vezetőinek őszi köszöntésekor.

Intézményvezetőket jutalmaztak  

Intézményvezetőket jutalmaztak

Évzáró, évértékelő rendezvény keretében köszönte meg a kerület vezetése az intézményvezetők munkáját június 26-án. Az eseményen valamennyien jutalmat kaptak.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Kiváló sportolók, kiváló tanulók  

Október 21-én a Gabányi László Sportcsarnokban adta át 20 fiatalnak a Papp László sportolói ösztöndíjakat László Imre polgármester, Bakai-Nagy Zita alpolgármester, Bedő Dávid képviselő, sport- és szabadidő tanácsnok, valamint ifj. Papp László, az ökölvívó sportlegenda fia.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.