Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kamaraerdő

Erdőápolás Kamaraerdőn

Ebben az évben a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a Kamara-erdő területén hat részletében ritkítják az erdőt. A nevelő vágások azért szükségesek, hogy az erdő megfelelően tudjon fejlődni. Az egészséges, életerős fákat segítik azzal, hogy a növekedésüket akadályozó egyedeket eltávolítják.

Idén is várják Kamaraerdőn az újbudai iskolásokat

A várakozásokat felülmúlóan, több mint másfél ezer jelentkezést regisztráltak az idei Kamaraerdei Nyári Napközis Táborba – tudtuk meg Homolay Károlytól, az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatójától, aki a többéves hagyományoknak megfelelően idén is a tábor vezetője lesz.

Erdőápolás Kamaraerdőn

A Pilisi Parkerdő Zrt. erdőápolási munkákat végez 2018-ban Újbuda területén, emellett közérdekű tudnivalókra is felhívják a figyelmet.

Kamaraerdő

Kamaraerdő

A Tétényi-fennsíkot északról a Hosszúréti-patak völgye, illetve a Budaörsi-medence választja el a Budai-hegységtől. A fennsík északkeleti részén található a Kamaraerdő közel 180 hektáros erdőtömbje.

A kamaraerdei nyári táborban járt a miniszter

Idén is ellátogatott Kamaraerdőre a nyári napközis táborba Simicskó István honvédelmi miniszter. A látogatás idején az állami fenntartású újbudai általános iskolák diákjai vakációztak az ifjúsági park területén.

Újbudai Vízimajális volt Kamaraerdőn

Több mint tíz csapat mérte össze szurkolói tudását a Nem vagyunk mi kispályások címmel első alkalommal megrendezett Újbudai Vízimajálison, amelyen a szurkolói pályázat legjobbjait is díjazták vasárnap a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

Erdőápolás Kamaraerdőn

2017-ben az Olimpia parktól nyugatra, valamint a Kamaraerdő területén, a Nagyréttől délre található erdőrészletekben az erdő ritkítását fogják végezni a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai. Ezek a nevelő vágások azért szükségesek, hogy az erdő megfelelően, egészségesen tudjon fejlődni. Ilyenkor az egészséges, életerős fákat segítik azzal, hogy a növekedésüket akadályozó példányokat eltávolítják.

Erdőápolás Kamaraerdőn

2016/2017 telén a Kamara-erdő északnyugati részén, a Susulyka utcától délkeletre, a Kamaraerdei Ifjúsági park és a Vadász-hegy közötti erdőrészen egészségügyi termelést fognak végezni a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai.

Második világháborús bombát találtak a Kamaraerdőben

Második világháborús bombát találtak a Kamaraerdőben kedden - tájékoztatta Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t. Lakossági bejelentés alapján egy amerikai légibombát találtak, amelynek fenékgyújtója éles, ezért a tűzszerészi vizsgálat idejére 500 méter sugarú körben lezárták a környéket. A kiürítés az üdülőket és a szabadidejüket a parkban töltőket egyaránt érinti, a munkálatok idejére leállították a budaörsi repülőtér forgalmát is.

Oldalak