Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Környezetvédelmi Világnap

Környezetvédelmi Világnap a Zöld oviban  
 

Az ENSZ 1972-ben nyilvánította június 5-ét Környezetvédelmi Világnappá. Ebből az alkalomból látogatott el a Bükköny utcai Zöld óvodába Hoffmann Tamás polgármester, aki szerint a természeti kincseket nem csak a jeles napokon kell óvni, hanem az év minden napján tenni kell a környezet védelméért.

Újbuda természeti kincseit ábrázolták a kerületi iskolások  

Újbuda Polgármesteri Hivatala tavasszal hirdette meg "Újbuda természeti kincsei" elnevezésű pályázatát, melyen a kerület összes általános iskolája részt vett. A Környezetvédelmi Világnap alkalmából indított kezdeményezés keretében képi és prózai pályázatokat nyújthattak be a kisdiákok, nyereményük pedig csupa olyan ajándék volt, amit a természet felfedezésére használhatnak.

Együtt környezetünkért

A Környezetvédelmi Világnap az egész Földön a figyelemfelhívás eszköze lehet, amit most a szakemberek ki is használnak, hiszen a klímaváltozás kezelése korunk globális problémája. Újbudán Fodor Vince alpolgármester-, aki maga is elkötelezett környezetvédő - próbál tenni az ügy érdekében.