Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 15. szombat, Mária

meccs

Vízilabda BL - Hazai pályán szenvedett vereséget az OSC  

Kétgólos vereséget szenvedett az OSC a vendég Jug Dubrovniktól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 1. fordulóján. Az eredmény A-Híd OSC Újbuda - Dubrovnik 7-9. Legközelebb a második fordulóban, november 11-én nagy riválisával, Szolnok csapatával mérkőzik meg az OSC.

Vízilabda ob I - szeptember 23-án tizenhat csapattal indul a program  

Szeptember 23-án kezdődik, tizennégy helyett tizenhat csapattal a férfi vízilabda ob I 2015/16-os idénye.

A hazai sportági szövetség (MVLSZ) honlapján közzétett versenykiírás szerint az alapszakasz február 24-ig tart, a középszakaszt február 27. és május 4. között bonyolítják le, a bajnoki rájátszás pedig május 14-én rajtol és legkésőbb május 28-án zárul.

OSC - Szolnok vízilabda döntő a Kondorosi úton  

OSC - Szolnok vízilabda döntő a Kondorosi úton

Péntek este 8 órától játssza a vízilabda ob döntőjének második mérkőzését az OSC és a Szolnok a Kondorosi úton. A finálé előző, első meccsén mindkét csapat nagy elánnal indult, végül a Szolnok nyert 13:9-re. Az újbudaiak ezúttal a hazai pálya előnyeit élvezhetik.

A Szolnokkal játszik jótékonysági meccset pénteken az OSC  

A Szolnokkal játszik jótékonysági meccset pénteken az OSC

Az A-Híd OSC Újbuda vízilabdacsapat ezúttal a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika javára ajánlja fel pénteki mérkőzése jegybevételét. A gyűjtőakcióvak hozzájáruljanak egy új ultrahangos diagnosztikai készülék megvásárlásához.

Vízilabda Magyar Kupa - Bármelyik csapat nyerhet  

Forrás: vlv.hu

Az 1923-as első után idén a férfiaknál 88., a 2000-től bekapcsolódó nőknél pedig 15. alkalommal hirdetnek végeredményt a vízilabda Magyar Kupában, amelynek négyes döntőjét mindkét nemnél a hét végén rendezik meg Szentesen.

Döntetlent ért el az OSC a BL selejtezőjében  

Döntetlent ért el az OSC a BL selejtezőjében

Elképesztő harc dúlt a Nyéki vízében: A-Híd-OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa-Közgép 11-11. A Bajnokok Ligája főtáblára jutásért vívott első, döntetlennel végződő meccs után a csapatok Szolnokon folytatják majd a küzdelmet.

Lenyomta a MAFC a Sopront  

Lenyomta a MAFC a Sopront

Újra összecsapott egymással a MAFC és a Sopron KC együttese, a helyszín ezúttal is Budapest volt. A hűség városának képviselői diadalmaskodtak az élvonalba feljutó MAFC-cal szemben, most azonban a budapestiek szereztek előnyt a mérkőzés első felében, amit aztán meg is tartottak a második 20 perc alatt, így végül 67-55 arányban győztek a tavalyi bronzérmes ellen.

Bajnoki döntőben a MAFC  

Bajnoki döntőben a MAFC

Két mérkőzést is játszott a múlt héten a MAFC csapata, a férfi kosárlabda másodosztályban. Először a másik bajnokesélyes Bonyhádot fogadták, majd a TF-hez látogattak Dinnyés Attila tanítványai. A végeredmények alapján bajnoki döntőbe jutott az újbudai csapat. A MAFC játékosai legközelebb pénteken lépnek pályára, Törökbálinton.

Két félidő, két meccs  

Lakosa Zsolt

Az MTK Törökbálint látogatott a MAFC-hoz a kosárlabda másodosztályban. A Gabányiban idén csak a kecskemétiek tudtak nyerni, de most - a MAFC-nevelés - Spiriev Olivér irányításával a vendégek kezdtek jobban. Kerületünk csapata statikusan játszott, míg az MTK dinamikus befutásokkal vagy betörésekkel könnyű kosarakat dobott.

Egerben ért véget a MAFC győzelemsorozata  

Egerben ért véget a MAFC győzelemsorozata

Az első és a második találkozott Egerben, és ahogy várható volt, a védekezés dominált a mérkőzésen. A hazaiaknál Garamvölgyi Ákos újult erővel tért vissza sérüléséből, míg a vendégeknél az előző heti betegségek miatt Fodor Kristóf és Misek Levente csereként kezdett, Gorzsás Krisztián pedig otthon maradt. A MAFC sikerszériája megszakadt.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Az államalapítás szentjei  

Iskola, templom és kórház is viseli a nevét. Rövid élete is elég volt ahhoz, hogy beírja magát a történelemkönyvekbe a tragikus sorsú első magyar királyfi, Szent Imre. Összeállításunkban róla, nevelőjéről, Gellértről és édesapjáról, Szent Istvánról emlékezünk meg.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.