Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szombat, Mihály

NGS

Sikeres vizsgát tettek a jövő vállalkozói  
 
Június 26-án Molnár László alpolgármester és Győrffyné Molnár Ilona, Újbuda humánszolgálati igazgatója köszöntötte azokat a fiatalokat az önkormányzat tanácstermében, akik részt vettek az New Generation Skills (NGS) projekt képzésének második turnusában, és az itt megszerzett tudásról egy vizsga keretében számot adtak.

Lezárult a NewGenerationSkills program  
 
Június 4-én lezárult a fiatalokban rejlő vállalkozói készséget fejlesztő, kétéves NewGenerationSkills program. Az ELTE Lágymányosi Campusán tartott záróeseményen startup ötletbörzét is rendeztek hét ország fiataljainak. A projektben vezető partner Újbuda Önkormányzata a jövőben saját erőből finanszírozva folytatja a tevékenységet.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Pro Communitate és Pro Urbe díjakat

Horváth György, a Kelenföldi Egyesület Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke kapta idén a „Pro Urbe Újbuda” kitüntetést. A Kelenföldi Városközpont lakóépület-rehabilitációja területén kifejtett munkája, valamint a kerületi polgárok életkörülményeinek javításáért, a városrész szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett kiemelkedő tevékenysége miatt részesült az elismerésben.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.