Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 26. szerda, János, Pál

orvos

E-recept: év végéig kötelezően adják az orvosok a felírási igazolást  

Egy miniszteri rendelet értelmében az e-receptet felíró orvosoknak 2019. december 31-ig kötelező kiállítaniuk az úgynevezett felírási igazolást, és azt külön kérés nélkül is át kell adniuk a betegeknek - közölte közleményében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) pénteken az MTI-vel.

Díszdiplomások és díszoklevelesek  
 

Hivatásuk elismeréseként díszoklevelet, illetve díszdiplomát adott át az önkormányzat azoknak a tanítóknak, tanároknak, orvosoknak, fogorvosoknak és gyógyszerészeknek, akik legalább ötven esztendeje kezdték meg munkájukat.

Kerület Hete: a hivatástudat teszi a jó szakembert  

A Kerület Hete alkalmából idén is köszöntötték az újbudai díszdiplomás orvosokat, gyógyszerészeket, pedagógusokat és pályakezdő pedagógusokat. A diplomaszerzés óta eltelt idő alapján arany (50 év), gyémánt (60 év), vas (65 év) illetve rubin (70 év) oklevélben részesültek a díjazottak.

Már Újbudán is működik a Teddy Maci program  

Orvosi köpeny, lázmérő, sztetoszkóp, Teddy Maci: ezek a tárgyak találtak egymásra a Badacsonyi utcai óvodában. A jövőben a kerület valamennyi óvodájában rendszeresen megjellenek orvostanhallgatók, hogy segítsék leküzdeni a gyerekek orvostól, orvosi vizsgálattól való félelmét. A Teddy Maci program most már Újbudán is  elérhető.

Másfél év múlva indulhat az e-egészségügyi rendszer  

Az uniós projektek lezárása és a tesztidőszak után, 2017 első negyedévében minden egészségügyi szolgáltató csatlakozik az elektronikus egészségügyi rendszerhez, és az állampolgárok is betekintést nyerhetnek az ellátásaikkal kapcsolatos információkba, betegadatokba.

Elismerték az egészségügyben dolgozókat  

Elismerték az egészségügyben dolgozókat

Pro Medicina Újbuda kitüntetéseket és Polgármesteri Dicséretről szóló okleveleket adott át az önkormányzat vezetősége Semmelweis Nap alkalmából június harmincadikán.

Díszdiplomát kaptak a kerület pedagógusai és orvosai  

Díszdiplomát kaptak a kerület pedagógusai és orvosai

A kerület napján kaptak díszdiplomát Újbuda Önkormányzatától azok a kerületi pedagógusok, akik a legrégebben szereztek tanári képesítést. A polgármester az egyetemek által díszoklevéllel kitüntetett orvosokat, gyógyszerészeket és a pályakezdő pedagógusokat is köszöntötte.

Átadták a Pro Medicina díjakat  

Átadták a Pro Medicina díjakat
Orvosokat, nővéreket, ápolókat és más egészségügyben dolgozó szakembereket ismertek el a Semmelweis napon a Polgármesteri Hivatalban.
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Augusztusban készül el a Balatoni út–Háros utcai körforgalom  

Két Balatoni úti kereszteződés közlekedése vált, illetve válik biztonságosabbá a Tanító utcai és a Háros utcai körforgalom megépítésével. A tavaly novemberben kezdődött beruházás részeként az előbbit április óta használhatja a forgalom, utóbbi befejezése augusztus végén várható.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.