Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

projekt

Jövőre újabb önkéntesek segítik az idősek mindennapjait

Csaknem 400 millió forintot kap Újbuda a Norvég Alap pályázatának köszönhetően, hogy bővítse amúgy is jelentős idős politikáját, és a 60+ program gyakorlati lehetőségeit. A témához kapcsolódó konferenciát a B32 Galéria és Kultúrtérben rendezték.

1,1 millió eurós szociális program élén Újbuda

A Norvég Alap finanszírozza magyar és norvég önkormányzatok, illetve civil szervezetek összefogását, amely az időskorúak aktív, egészséges és független otthoni életvitelének biztosítása érdekében jött lére. A pályázat útján elnyert összegből megvalósuló program célja, hogy önkéntesek bevonásával emeljék az egészségügyi és szociális ellátó rendszerben elérhető szolgáltatások színvonalát.

Még lehet jelentkezni a keresztény önkéntes akcióra

Még lehet jelentkezni a keresztény önkéntes akcióra

Közös összefogásra hívja a fiatalokat a három történelmi keresztény egyház azzal a céllal, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetért. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház 72 óra nevű projektje egy kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akció, melynek ideje október 8-11. között lesz.

Idén sokat javulhat a kisgyermekes munkavállalók helyzete

HUMÁN-ERŐ-TÉR 2. címmel zajlott le a Munka kisgyermekkel (MuKi) program újabb szakmai fóruma az MTA SZTAKI épületében. A rendezvényen nagyvállalatok és a KKV-szektor vállalkozásai egyaránt képviseltették magukat. Részmunkaidő, távmunka, kötetlen és rugalmas munkabeosztás, GYED extra és jogi meghatározások – a manapság legégetőbb kérdések kerültek szóba az eseményen.

Jól halad a körtéri Gomba építése

Hoffmann Tamás beszédet tart

A külső szemlélő még csak romokat lát, de a nehezén már túl vagyunk – mondta a megbízott tervezőiroda vezetője a Móricz Zsigmond körtéri Gomba helyszínbejárásán. A polgármester szerint kilenc hónap kényszerszünet után – amit az áramátalakítók kitelepítése okozott – láthatóan felgyorsult a körépület revitalizációja, jövő márciusban pedig már megcsodálhatjuk az emblematikus épület új külsejét.

Szavazzunk Újbudára!

Hét cég összefogásával újítják fel egy város vagy budapesti kerület kiválasztott közterületét. A kiválasztási folyamatot a lakosságra bízza a hét építőipari szereplő, az erre létrehozott weboldalon. A szavazás december 20-ig tart, amely után a projekt képviselői - a polgármesterrel közösen - választják ki a nyertes település vagy kerület felújítani kívánt közterületét.

Újbuda Kulturális Városközpont Program

Újbuda Önkormányzatának vezetése több éve megfogalmazta az Újbuda Kulturális Városközpont létrehozásának gondolatát, amely a Bartók Béla út történelmi városközponti rangját kívánja visszaállítani a hagyományokban és történelmi elemekben bővelkedő területen. (Programok: július 13-án, szombaton és július 14-én, vasárnap.)

Alakulóban a körtér arculata

DBR Projektigazgatóság munkaterve

Februárban megkezdődtek a Gomba átépítési munkálatai, a tér alatti barlang pedig kezd egy igazi metróállomásra hasonlítani. Arról viszont még sok a vita, milyen legyen a Móricz Zsigmond körtér arculata és közlekedése a hatalmas felfordulással járó átalakítások után. Az Újbudai Kertbarát Egyesület a kérdés megvitatására civil egyeztető fórumot hívott össze a helyi KDNP irodában.

Olcsóbb és biztonságosabb a szabad szoftver

A közigazgatásban bevezetni kívánt nyílt forráskódú szoftverekkel nemcsak sokat spórolhatnak az állami és önkormányzati hivatalok, de az ingyenes programok jóval hatékonyabb és biztonságosabb működést is biztosítanak számukra - derült ki a minisztérium sajtótájékoztatóján.

E-közigazgatás szabad szoftverekkel

Együttműködési megállapodást írt alá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és Újbuda önkormányzata november 26-án, hétfőn, ennek értelmében a XI. kerület több száz dolgozója szabad szoftverekkel kapcsolatos oktatásban vesz részt.

TeÉrted Akadémia: média, művészet, nyelvtanulás a BMK-ban

A TeÉrted Akadémia Európai Uniós támogatással megvalósuló projectjének keretében a 12-16 éves fiatalok számára szervez programokat a BMK. 2011 nyaráig az ingyenesen elérhető lehetőségek között nyelvi teadélután, médiaismeret tanfolyam, mozgásterápiás foglalkozások, és az állampolgári ismeretek elméllyítését szolgáló intézménylátogatások is lesznek.