Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 28. csütörtök, Károly, Karola

protonotarius kanonok

76 éves korában elhunyt István atya  

76 éves korában elhunyt István atya

December 22-én elhunyt Dr. Verbényi István protonotarius kanonok, nyugalmazott plébános, István atya. Újbuda díszpolgára 1985-től volt Albertfalva plébánosa, megkapta a Pro Ecclesia Hungariae díjat, a Don Bosco díjat és elsőként lett az Albert herceg díj tulajdonosa is. Őszintén hitt és bízott az ima mindent felülmúló hatalmában.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Felpöröghet az oltási kampány  

Láthatóan emelkedik Magyarországon a koronavírus elleni oltás elfogadottsága – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal hetente elvégzett felméréséből. A tavaly november 30-ával kezdődő héten a megkérdezettek közel 15 százaléka mondta biztosra, hogy beoltatná magát; a mérés hetedik, január 11-gyel kezdődő hetében már 33 százalékos aránnyal többségbe kerültek az igennel válaszolók. A válaszadók 27 százaléka utasította el határozottan az oltást (a mérés elején még 36 százalékuk).

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.