rendőrség
Jutalom a rend őreinek
A kerületi rendőrkapitányság nagytermében ünnepélyes keretek között osztották ki az év végi jutalomkeretet, melyből az egész újbudai rendőrállomány részesült. Az idén ősszel hivatalába lépett új kapitány arról beszélt, eddigi tapasztalatai alapján kiváló rendőröket ismert meg a kerületben.
Bandák fosztogatnak a Sas-hegyen
A Sas-hegy keleti oldalán az egykori szőlőültetvényekből kialakított kiskertek 40-50 éve jelentenek kikapcsolódást a környékbeli időseknek, akik városi környezetben élvezhetik a vidéki élet szépségeit: haszonnövényeket termeszthetnek, gyümölcsfákat nevelgethetnek. A háborítatlan idillnek azonban jó ideje nyoma sincs, ismeretlen elkövetők az önkormányzattól bérelt takaros kertek többségét a földdel tették egyenlővé.
Repeszgránát a Naprózsa utcában
Megjutalmazták a rend őreit
Parkoló autókat tört össze egy Subaru a XI. kerületben
A Bocskai úton a Kosztolányi Dezső tér felől a Nagyszőlős utca felé haladt a Subaru.
Elfogták a kábeltolvajt
A BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. József 24 éves budapesti lakos és ezidáig ismeretlen társa ellen.
Kábelt loptak a 41-es villamos vonalán - jutalom a nyomravezetőknek
Ismeretlen elkövetők 2012. november 3-án betáplálási kábelt loptak a 41-es villamos vonalán. A kábellopás a villamosforgalomban nem okozott fennakadást.
Kisautónak ment a villamos
Villamos tarolt le egy kisautót csütörtök délelőtt a XI.kerületi Fehérvári úton. A személyautó feltehetően szabálytalanul próbált meg kanyarodni, így került a villamos útjába.
A zebrán ütöttek el egy nőt
Az egyik sávban még átengedték az autósok, a másikban viszont nem, és elütötték a fiatal nőt a Budaörsi úton.
Illetéktelenek hivatkoznak a Főtávra
Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a Főtávra hivatkozva próbáltak illetéktelenek bejutni lakásokba, elsősorban a III. kerületben. Az ügyintézésért és az adatellenőrzésért cserébe díjkedvezményt ajánlottak.
3 rablót fogtak el
Két huszonéves férfi 2012. augusztus 14-én éjjel egy újbudai benzinkutat rabolt ki, azonban nem örülhettek sokáig a könnyen szerzett pénznek; 15 perccel később elkapták őket a kerületi rendőrök.
Ittas Jaguáros karambolozott
Piros lámpán áthaladó személygépkocsi ütközött egy taxival vasárnapra virradó éjszaka a XI. kerületben.
Elfogták a vízóra tolvajt
Szokatlannak számító bűncselekmény sorozat borzolta az elmúlt hónapokban a kerületi közintézmények kedélyét. Az iskolákból óvodákból ugyanis vízórákat loptak el. Dr. Kohári Péter újbudai rendőrkapitány arról számolt be, a kapitányság hatékony felderítő munkájának köszönhetően elfogták a tettest, aki több mint 10 épületből tulajdonított el vízórákat.
Rablót fogott az LMP-s képviselő
Gajárszki Áron, az LMP újbudai képviselője sikeresen elfogott egy rablót. A politikus személyes beszámolóját az esetről az alábbiakban olvashatják.