Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 7. vasárnap, Tamás

Szatyor bár

Sikeres, fiatal írónők a Hadik Brunchon

2018-ban első alkalommal kapta nő a Margó-díjat; az elismerés minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár. Ott Anna Mécs Annát, a díj nyertesét és két másik tehetséges jelöltet is beszélgetésre hívott február 9-ére a Szatyor bárban rendezett Hadik Brunch-ra.

Európa legjobb színésznője a Hadik Irodalmi Brunchon

Január 27-én már 10 órakor hosszú sor kígyózott a Bartók Béla úton. A rajongók arra vártak, hogy kinyisson a Szatyor bár és személyesen is találkozhassanak az ünnepelt színésznővel, az Oscar-díj esélyes Testről és Lélekről című magyar film női főszereplőjével, Borbély Alexandrával.

Megfiatalodott a Hadik

Nemcsak külsejében, de szolgáltatásaiban is újjászületett a Hadik a Bartók Béla úton. Az újranyitást utcabállal ünnepelték Karinthy egykori törzshelyén.

Lechner ház a Szatyor mellett

Halászni és vadkacsára vadászni tilos! – hívta fel a figyelmet egy tábla a Bartók Béla úton a mai Szatyor Bár tőszomszédságában a 19. század végén. Ekkor kezdődött meg a területen Lechner Gyula bérházának építése, öccse, Lechner Ödön tervei alapján.

Új helyre költözik a Szatyor Art Space

Új helyre költözik a Szatyor Art Space

Új helyre, a Bartók Béla út másik oldalára költözik a budapesti Szatyor Art Space. A megújuló galéria és szellemi műhely szeptember 10-én este 7-től a Városnézés-Public Art dokumentációk című tárlat megnyitójával indítja a szezont és a 10. PLACCC Fesztivált.

A Hadiktól a Heim Pálig

Night and day, Szatyor, Karinthy, háború, forradalom, a menekülés helyett marasztaló szerelem. És ezek csak címszavak, amelyekről beszélgettünk. Dr. Kolos Tamás könnyed stílusú, jó humorú, életvidám idős pszichológus, prímán beszéltet - ez a szakmája -, de szerencsére mesélni is szeret. A Hadikról, az egyetemi évek kalandjairól, Miska bácsi levelesládájáról, és természetesen a gyermekekről.