Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

tanévkezdés

Kezdődik az iskolaév  

Könnyebb tanévkezdés, bővülő intézményrendszer, szorosabb kapcsolat a szülőkkel.

Bakó Eszter iskolapszichológus a tanévkezdésről (2020.08.27.)

A családok számára mindig nehéz időszak a szeptemberi tanévkezdés. Különösen ebben az évben jár majd sok bonyodalommal a gyermekeket újra az iskolába küldeni, hiszen március óta nem tanultak ott. A COVID-19 járványnak pedig még nincs vége, elképzelhető hogy újra megszakad a tanév. Sokakban ezért is fogalmazódnak meg aggodalmak az új tanév kezdetén. Segítségül Bakó Eszter pszichológust hívtuk, aki az elmúlt pandémiás időszak iskolai tapasztalatait összegezve segít felkészülni a rendhagyónak nem nevezhető iskolakezdésre.

Elkezdődött a 2019/20-as tanév  

Ma reggel becsengettek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak kezdődött meg a 2019/20-as tanév.

Készülődés az évnyitóra  

Napokon belül újraindul az élet a kerületi gyermekintézményekben. A bölcsődékben és az óvodákban minden újbudai gyermeknek jut hely, az évkezdést – egyéb intézkedések mellett – hasznos csomagokkal könnyíti meg az önkormányzat az óvodák mellett az iskolákban is.

Iskolakezdési segélyprogramot indít a Katolikus Karitász  

Legyen öröm az iskolakezdés! címmel iskolakezdési segélyprogramot indít a Katolikus Karitász. A segélyszervezet célja, hogy legalább 5000 rászoruló gyermeket támogassanak iskolatáskával, tanszerekkel, tornafelszereléssel - közölte Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a program sajtótájékoztatóján.

Közlekedés: nagyobb odafigyelésre hívja fel a figyelmet a BRFK  

A 2018/19-es tanév kezdetével valamennyi járművezetőnek ismét fokozottan kell számolni az iskolák, játszóterek, sportpályák környezetében, valamint a hozzájuk vezető útvonalakon nagyszámban megjelenő gyermekekkel, akiknek figyelme a napi iskolai feladatokon, történéseken elgondolkodva lanyhulhat, így a járművezetők fokozott odafigyelése is szükséges a balesetek megelőzéséhez – írja a BRFK Kommunikációs Osztály és a Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Színezd ki a világot  
 

Élénk színekben pompázó ceruzákkal rajzolhatnak és színezhetnek a gyerekek az újbudai Allee bevásárlóközpontban szeptember 2-áig. Az eseményt az osztrák Jolly márka ceruzáit gyártó Brevillier vállalat hívta életre, amellyel a szülőket igyekszik segíteni a tanévkezdéssel járó bevásárlási hercehurcában.

Megérkeztek a tankönyvcsomagok az iskolákba  

Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek ma az alaprendelésekből az iskolákba - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón. 12,5 millió tankönyv került ki az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt.

Kerületi segítség a tanévhez  

Ki játékkal, ki tankönyvvel kezdi meg szeptember 3-án az új tanévet. Újbudán az önkormányzat számos támogatást nyújt a legkisebbeknek és az iskolásoknak is.

Tanévnyitó az intézményvezetőknek  

A kerületi iskolák igazgatóinak tartottak évnyitó ünnepséget az Önkormányzat dísztermében, ahol a 2017/18-as tanév legfontosabb feladatait és változásait összegezték Újbuda vezetői.

Véget ér a nyári szünet, megkezdődött a tanév  

Megkezdődött a 2017/18-as tanév, szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdte meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer.

A lehetőségek és esélyek tanéve lehet az idei  

A most induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata: a diákok arra, hogy tanuljanak, a tanárok arra, hogy tanítsanak, az iskolafenntartók pedig a feltételek biztosítására - közölte az oktatási államtitkár péntek reggeli sajtótájékoztatóján.

Tanszercsomaggal segíti a családokat az önkormányzat  

Az előző évekhez hasonlóan idén szeptemberben is tanszercsomagot kapnak az alsó tagozatos gyermekek Újbudán, segítve ezzel a szülőket, hogy gyermekeik zökkenőmentesen kezdhessék az új tanévet. Szeptembertől több mint 5000 újbudai gyermek jut így füzetekhez, írószerekhez.

A vártnál korábban érkezik idén a családtámogatás  

Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások; a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet) - jelentette be az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján. Novák Katalin ismertetése szerint a családtámogatásokat hétfőn utalják el, míg a posta kedden kézbesíti az ellátásokat.

Fekete bőrdzseki, motor és mosoly  

Marcona, fekete bőrdzsekis férfiak, mögöttük mosolygó gyerekek – így indult el a menet idén is a Pető Intézetből. Hatodik alkalommal rendeztek tanévkezdő motoros felvonulást a Petősöknek.

Oldalak