Újbudán csak így lehet lakásokat építeni
A tóvárosi beruházás kapcsán folytatott intenzív, többfordulós tárgyalások eredményeként az önkormányzat jelentős lakásszámcsökkenést ért el, emellett közcélú beruházásokról állapodott meg a fejlesztővel.
A tóvárosi beruházás kapcsán folytatott intenzív, többfordulós tárgyalások eredményeként az önkormányzat jelentős lakásszámcsökkenést ért el, emellett közcélú beruházásokról állapodott meg a fejlesztővel.
A Rendhagyó történelemóra sorozat, ahol a kerületi iskolások játékos formában sajátítják el a lakóhelyükről szóló tudásanyagot, Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szerevezésében indult el. A sorozat második állomása a Petőfi Sándor Általános Iskolában volt.
Kiállítás nyílt az Albertfalvi Közösségi Házban az Árpád-kori Kána faluról. A mai Újbuda-Tóváros Lakóparkban feltárt település az eddigi legnagyobb az Árpád-korból származó emlékek közül a Kárpát-medencében. Az ásatások 2003 és 2005 között húsz hónapig tartottak.
Az ingatlanfejlesztők a piaci "(ön)szabályozó" mechanizmusok alakításán túl - minőségi lakások fejlesztése, többletszolgáltatások biztosítása, élhető környezet kialakítása, ügyfélközpontú értékesítés - az állami támogatások és a Ft/euro árfolyam alakulásába kevésbé tudnak beleszólni, ezért saját profitjuk mérséklésével, illetve az ügyfeleik bizalmának megtartásával tudnak az újlakás piacon továbbra is meghatározó tényezők maradni.