Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Újbuda kiváló intézményvezetője

Elismerések Újbuda kiválóságainak  
 

A Kerület Napjának záróeseményén adták át Újbuda díszpolgári címeit Takaró Károly nyugalmazott református püspöknek és Kalász Márton költőnek. A kerület vezetése mellettük elismerte a közélet, az oktatás, az építészet, az intézményvezetés, a vállalkozás és a sport terén elért kimagasló teljesítményeket is.

Újabb díszpolgárok Újbudán  

November 11-én ünnepélyes keretek között adták át az idei év legrangosabb kerületi elismeréseit. A díszpolgári címet ezúttal Sándor György öndefiníciója szerint humoralista, valamint a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspár vehette át. A Kerület Hete rendezvénysorozat legrangosabb eseményére az Öbölházban került sor.