Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

vándorkiállítás

Kiállítással emlékezik az első világháborúra a BMK  

Az Etele útra is megérkezett a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ „Ember az embertelenségben” című vándorkiállítása. A tárlatot a Honvéd Kulturális Központ vezetője, Aranykovács Andrea nyitotta meg február 2-án.

Vándorkiállítás a Móricz Zsigmond körtéren  

2015július0112:00
Különleges helyszínen nyílt meg Újbudán, július elsején az a történelmi vitrinkiállítás, amely az Örmény Genocídium 100. évfordulójának alkalmából állít emléket az áldozatoknak.

Rocklegendák Gazdagréten  

A Gazdagréti Közösségi Házba ezúttal a rockzene magyarországi helytartói költöztek be egy kis időre. Egy helyi képviselőnek és két megátalkodott rockernek hála az érdeklődő olyan legendás együttesekről láthat régi plakátokat, fotókat és különleges relikviákat, mint a Piramis, az LGT, a Karthágó vagy az Omega. A kiállítás szervezői ráadásul azt is elhatározták, felélesztik a rock porosodó szellemét.

Bolyai a Tetőben

A Bolyai Alkotótábor 2001-ben, Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmából indult Marosvásárhelyen azzal a céllal, hogy a matematikusok és a művészek közös alkotótérben találkozva inspirálják egymást tudományos- és művészeti munkájukban. Idén pedig európai turnéra indultak, amelynek egyik állomása az újbudai Tető Galéria volt.