Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Városrészek Közötti Futás

Városrészek Közötti Futás Újbudán  
 

A Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futást minden évben a Bikás Parkban rendezi meg Újbuda Önkormányzata. Idén november 9-én került sor a sportos családi napra.

Futás az összetartozásért  
 

A vártnál jóval több résztvevővel rendezte meg a Kerület Hete legsportosabb eseményét, a Városrészek Közötti Futást az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. A legtöbb nevezés a kerületi iskolákból érkezett, a kiemelkedően sok versenyzőt küldő intézményeket külön is díjazták. A rajtpisztolyt Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere sütötte el, Simicskó István országgyűlési képviselő pedig a 2400 méteres távot teljesítette versenyzőként.

Városrészek Közötti Futás 2018  

A Kerület Napjához kötődő "Városrészek Közötti Futást" hagyományosan Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezi meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 10-én, szombaton.

Városrészek Közötti Futás 2016  

Városrészek Közötti Futás

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futást ismét Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezi meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 12-én szombaton.

Városrészek közötti futás  

Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezte meg a Kerület Napjához kötődő Városrészek közötti futóversenyt november 14-én az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. Idén Kelenvölgy bizonyult a legaktívabb Városrésznek.

Eredmény - Városrészek közötti futás  

A kerület napja alkalmából az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. idén is megrendezte a Városrészek közötti futóversenyét, mely ez alkalommal Újbuda szívében, a Bikás parkban került lebonyolításra.

Városrészek közötti futóverseny

2014november1509:00
»
2014november1520:00

A kerület napja tiszteletére az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ismét megrendezi a városrészek közötti futást.

Rajt: 11:11-kor

Futóverseny a Kerület Napján

11 óra 11 perckor sütötte el a polgármester a startpisztolyt, amely a Kerület Napja alkalmából minden évben megrendezett Városrészek Közötti Futás elindulását jelezte. A jeles napon több mint ezer ember lépte át a célvonalat, ezzel pedig a rendezvény megőrizte a tavalyi részvételi rekordját.

1355 induló a Városrészek közötti futáson!

November 12-én 11 óra 11 perckor rajtoltak, öt korcsoportban, az Őrmezei Közösségi Ház elől, több mint ezren vágtak neki a hagyományos, a kerület napja alkalmából szombaton megrendezett városrészek közötti futásnak.

Oldalak