Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. kedd, Vendel

Világnyitók

Világnyitók a fogyatékkal élőkért  
 

Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek világnapjára is felhívták a figyelmet, amelyet egy 1992-es ENSZ határozat révén mindenhol december 3-án ünnepelnek.

Világnyitók – Jobb velünk a világ!  

Nyolcadik éve rendezi meg Újbuda a Világnyitók – Jobb velünk a világ című rendezvényt a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából. A november 29-én tartott tíz állomásos, játékos, érzékenyítő tréningen idén is negyedikesek vettek részt a Barba Negra Music Klubban.

Világnyitók - Érzékenyítő kalandok gyerekeknek  
 

Elmúlt években mintegy 1800 negyedikes gyereknek segített megérteni a fogyatékkal élők világát Újbuda önkormányzata több támogató szervezettel és alapítvánnyal összefogva. A Világnyítók címmel tartott rendezvényt idén Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) vezetője nyitotta meg.

VILÁGNYITÓK képregény és animációs film  

Különleges képregénnyel és animációs filmmel kívánja felhívni a figyelmet az integráció fontosságára, a társadalmi sokszínűségre az a program, mely az újbudai általános iskolák 4. osztályos diákjait szólítja meg. A diákok először a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából megrendezett érzékenyítő napon, egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében találkozhatnak a különleges kulturális élményekkel. A Világnyitók címmel indított képregény és a hozzá tartozó animációs film érdekessége, hogy a hősök fogyatékos emberek, akik az egészségesek világához hasonlóan igyekeznek élni.

Világnyitók - Fogyatékos emberek világnapja Újbudán  

Szemmozgást követő egér segítségével is játszhattak számítógépes játékot azok a kerületi iskolások, akik ellátogattak a Fogyatékosok Világnapja alkalmából megrendezett Világnyitóra. A rendezvénynek évről évre helyet adó Barba Negra idén is megtelt kisdiákokkal, játékokkal, a siketek jelbeszédét bemutató szakértőkkel, látássérültekkel és őket kísérő kutyáikkal.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.