Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. csütörtök, Aliz

116 éve a hallgatók szolgálatában

Újbuda   |   2014, november 6 - 14:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

November 5-én 116. születésnapját ünnepli a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, amelynek dinamikusan növekedő tagsága napjainkban is elsősorban az ELTE hallgatóira és oktatóira épül.

A XIX. század nyolcvanas éveiben kiemelkedő férfiak ismerték fel a testedzés, a rendszeres sportolás ember- és jellemformáló erejét, és ennek hatására alig másfél évtizeddel később, 1898. november 5-én alakult meg az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező magyar sportegyesület, a BEAC. Első elnökéül a világhírű tudóst, a jeles államférfit és természetbarátot, báró Eötvös Lorándot választották.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete már az első évektől fogva az éledező versenysport egyik fontos tényezőjévé vált. Amit a tudományegyetem jelentett és jelent a felsőoktatásban, azt jelentette mindig és jelenti ma is a BEAC az egyetemi sportban. Az Országos Hírlap 1898. november 6-ai számának digitalizált verziója szerint:

"Az egyetemi ifjuságnak rég óhajtott vágya teljesedett ma be az Egyetemi Athletikai Club megalakulásával. Százával gyűlt össze az ifjuság az egyetem első számú tantermében, ahol a közgyűlési Szemenyei Kornél, az Egyetemi Kör elnöke nyitotta meg, beszámolván az előkészítő bizottság működéséről. A közgyűlés, miután elfogadta a alapszabályokat, a klub tisztikarát a következőképp alakította meg. Elnök: Báró Eötvös Loránt; alelnök: dr. Klupathy Jenő egyetemi tanár; főtitkár: dr. Záborszky István; ifjúsági elnök: Komáromy Zoltán joghallgató; alelnökök: Navratil Dezső orvostanhallgató; ifjabb Matlaszkovszky István joghallgató; Bayer Róbert bölcsészettanhallgató; Tombor Valér gyógyszerésztanhallgató; főjegyző: Mártonffy Miklós joghallgató; titkár: Groó Béla orvostanhallgató; pénztáros: Erdey Antal egyetemi tanácsjegyző; ellenőr: Marcsinko Ferencz bölcsészettanhallgató; háznagy: Bibó István joghallgató; szertáros: Kovács Dénes gyógyszerésztanhallgató; jegyzők: Brüll Pál joghallgató; Schulek Alfréd orvostanhallgató; Oberle Károly bölcsészettanhallgató; Feuermann Arnold gyógyszerésztanhallgató. Hármas tagu küldöttség ment el Eötvös Lorántért, akit megérkezésekor Komáromy Zoltán üdvözölt. Báró Eötvös Loránt erre örömét nyilvánította az ifjuság helyes irányu lelkesedése felett, majd kifejtette, hogy nem annyira az egyleti lét élénkségére, inkább a sportegyéniség kidomborítására kell törekednünk. Végül szerencsét kívánt a Club működéséhez, mire az ifjuság az elnököt éltetve, szétoszlott."

A BEAC dinamikusan növekvő tagsága napjainkban is elsősorban az ELTE hallgatóira és oktatóira épül, míg az utánpótlás korosztályban meghatározóan a XI. kerület iskoláinak diákjait találjuk. Közel 3000 rendszeresen sportoló hallgatójával a főváros egyik legnagyobb szabadidősport klubjává vált a magyar egyetemi sport zászlóshajója, amely az ELTE tanulóival szoros együttműködésben sok öregedő félben levő szakosztályt, sportágat élesztett újjá. Sőt, új, a hallgatókat nagy létszámban megmozgató sportágakban is mozgási lehetőséget nyújt az egyetemi polgároknak.

A BEAC jövőképe, hogy egy olyan hírnevű, szakmai, sport és egyetemi körökben viszonyítási pontként számon tartott klub legyen, ahol a szervezet irányításában a hallgatók meghatározó szerephez jutnak, illetve ahol az egyetemi polgárok egyre növekvő számban sportolnak rendszeresen.

www.beac.hu

116 éve a hallgatók szolgálatában

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.