Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

30 éves az önkormányzatiság

Újbuda   |   2020, október 28 - 09:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

1990 őszén tartották az első szabad, demokratikus önkormányzati választásokat a XI. kerületben is. Az önkormányzatiság 30. évfordulóján kétrészes összeállításunkkal azoknak a politikusoknak, szakembereknek, kerületi polgároknak szeretnénk pártállástól függetlenül köszönetet mondani, akik polgármesterként, alpolgármesterként és képviselőként dolgoztak kerületünkért, Újbudáért.

Polgármester: BÁNHEGYI EMIL (1990-1994)

Megválasztásunk után az első testületi ülésen azzal kellett szembenéznünk, hogy egyik megválasztott képviselőnknek sincs önkormányzati tapasztalata. Ezt természetesen magamról is elmondhattam, miközben négy orvosi állást adtam fel a kerület irányításáért. Az akkori belügyminiszter közölte, hogy polgármesteri iskola nincs, ezért minden polgármesternek magának kell kialakítania kerülete arculatát. Nekem szerencsém volt, mivel az orvosokkal és betegekkel eltöltött éveim sok mindenre megtanítottak. Ám annak ellenére, hogy orvosként a segítés és a jó szándék vezérelt, amikor polgármesteri éveimben sokan felajánlották segítségüket, azzal kellett szembesülnöm, hogy a végső szó kimondása és a felelősség rám hárult. Az viszont jó érzéssel töltött el, hogy régi, illetve néha igen friss ismerőseimnek is tudtam aktuális problémáik megoldásában segédkezni. Lehetséges, hogy abban az időben úgy tűnt, irigylésre méltó pozícióban vagyok, mégis úgy gondolom, mindannyian egyenlők vagyunk: „primus inter pares” – első az egyenlők közt –, döntéseimben ez az elv vezérelt.

Az első önkormányzati választást követően nagyon szerencsés helyzetben voltunk abból a szempontból, hogy az apparátus igen felkészült volt, a kerület ügyeit addig is rendkívül nagy odaadással és szakértelemmel intézték. Az apparátus élére megválasztott jegyzőnk magas szintű képzettsége és humánus hozzáállása is hozzájárult ahhoz, hogy az ügyintézés hatékonyan működött.

A polgármesternek a sok gátló körülmény ellenére is hibátlanul kell dolgoznia, ami mind a magam részéről, mind a közvélemény részéről is elvárás volt. Ezért a legnagyobb elismerés számomra ezekből az esztendőkből, hogy mandátumom végeztével az addig nem minden esetben együttműködő, más-más pártokat képviselő frakcióvezetők egyenként bejöttek hozzám mint távozó polgármesterhez. Elmondták, hogy nálam alkalmasabb nem lett volna erre a pozícióra, valamint utólag is elnézést kértek a néha-néha előforduló „méltatlan csatározásokért”. Számomra ez igen nagy öröm volt. Válaszként mindannyiuknak csupán annyit feleltem, hogy az elmúlt négy évben az elsődleges, amit szem előtt tartottam, az a becsület és a tisztesség volt mind anyagi, mind erkölcsi értelemben.

Alpolgármesterek:

• Dr. Juhos Katalin

• Molnár Gyula

• Kiss Mária

• Lakos Imre

Krasznai Endre

Képviselők:  Balázs Gyula, Bató András, Dr. Bátorfi Attila, Dr. Bitó András, Bittsánszky Géza, Bojta László, Borsos Szabó Melinda, dr. Bőhm András, Büki István, Czunyi László, Dégi András, Dr. Fazakas Sándorné, Farkas Ferenc, Fábián Tamás, Dr. Fenyvessy Zoltán, Ferenczi Sándor, Fodor Vince, Dr. Gajzágó Éva, Galántai József, Gehér József, Hajtman Olaf, Dr. Hallama Marius, Hoffmann Tamás, Dr. Huszti Zsuzsa, Janó Albert, Kis József, Korill Ferenc, Weöres Tiborné, Kovács Ferenc, Menyhárt Béla, Messel Gáspár, Dr. Mestyanek Ödön, Molnár László, Rácz József, Dr. Soós Gábor, Szabó Endréné, Szabó István, Szabó Vilmos, Szakál Krisztina, dr. Szesztai Attiláné, Szőke László, Tajthy Péter, Tajti Ferenc, Tóth Katalin, Vereckei János, Vető Zsuzsa, Vogel Zsolt

 

Polgármester: SZEGEDI FERENC (1994-1998)

1994-ben még valódi volt az a demokrácia, amit Antall József kormánya – az akkori ellenzékkel megegyezve – megalapozott. Akkor még működött az európai kereszténydemokrácia egyik legfontosabb alapelve, a szubszidiaritás. Akkor még minden fontos hatáskört az önkormányzatok birtokoltak. Akkor még nem ellenség volt az ellenzék. Így került sor arra – mivel nem volt többsége a konzervatív képviselőknek –, hogy az MSZP adta az egyik alpolgármestert. Ma is hálás lehetek Bánsági György alpolgármesternek, hogy négy esztendőn át segítette munkámat, csakúgy mint Tóth László az MDF nevében.

Akkor még két ilyen minőségi társsal meg lehetett oldani azt a hatalmas feladatot, amelyet ránk rótt az önkormányzati törvény. Egészségügy, oktatás, szociális ügyek, építésügy, hatósági ügyek serege, kulturális intézmények és nem utolsósorban a költségvetés gondozása. Ez volt a működéssel kapcsolatos kihívás.

Ma már ezen feladatok csak töredéke illeti meg az önkormányzatokat, az orbáni szándékok és törvényi intézkedések következtében. Hol van ma már az európai kereszténydemokrácia egyik legfontosabb alapelve, a szubszidiaritás!?

A hivatal működése nem volt hatékony, osztályokra tagoltan sok vezetővel kellett bíbelődni, a jegyző sem biztosított lojalitásáról. Megváltunk az örökölt jegyzőtől, pályázat útján új vezető került a hivatal élére, öt irodát hoztunk létre, vezetőit pályázat útján választottuk ki. Büszke vagyok rá!

Fontosnak tartottam, hogy hiteles információkat szerezzek az intézményekben folyó munkáról és az ott felmerülő problémákról. Ebben volt segítségemre feleségem, Bereczky Olga, aki kabinetfőnököm kíséretével eljárt ezekben az ügyekben, és engem tájékoztatott, ha valamit tennem kellett, tudtam intézkedni. Ezúton is köszönöm.

Fontosnak tartom, hogy megalkottuk a kerület jelképét, a címert. Igaz, hogy próbálkoztak megváltoztatásával, de maradandónak bizonyult. Legyen hosszú életű!

Szívesen emlékezem a Páneurópai Fesztiválokra, úgy gondolom, a kerület lakosai szerették ezeket. Az 1994–1998-as éveket életem legszebb, legtartalmasabb időszakának tartom, csak ne kellett volna építész hivatásom feladni; de ezt vállalni kellett, csakúgy mint a két ciklust fővárosi képviselőként, mert úgy véltem, ezzel hozzájárulhatok a rendszerváltoztatáshoz.

Alpolgármesterek: 

• Dr. Tóth László

• Bánsági György

Képviselők: Dr. Bajnok István, Balás Piri László, Balázs Gyula, Bató András, Dr. Bácskay Antal, Dr. Bátorfi Attila, Béres István, Bojta László, Budai Miklós, Czunyi László, Csanád Bálint, Csapodi Béla, Farkas Ferenc, Farkasné Dr. Kéri Katalin, Dr. Fenyvessy Zoltán, Fodor Vince, Gehér József, Dr. Grigássy László, Gulyás Gábor, Gyorgyevics Miklós, Jellinek János, Dr. Józsa István, Kis József, Kósa Csabáné, Kovács Ferenc, Lakos Imre, Lisinszkyné Rezsabek Jolán, Messel Gáspár, Dr. Perjés Gábor András, Péterfiné, László Ildikó, Rónai Gábor, Szakál Krisztina, Szesztay András, Tóthné Vécsei Éva, Veresné Krajcár Izabell, 

Dr. Zaránd Péter, Zsembery Gyula, Pisztrai Géza, Kiss Mária