Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. 1900-ban Budapestre költözött, jogot, majd bölcsészetet tanult, de tanári szakvizsgát nem tett. 1903-ban, az akkor induló Az Újság gyermekrovatában jelentek meg első meséi, gyermekversei, a valódi hírnevet azonban a Nyugat által 1908-ban közölt Hét krajcár elbeszélése hozta meg számára. 1909-ben közzétette első novelláskötetét, Ady Endre üdvözölte, barátságuk szellemi szövetséggé vált. 1915-ben haditudósítóként járta a frontot. 1929 decembere és 1933 januárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot.
Művei visszatérő motívuma a férfi és nő házasságbeli kapcsolata, de gyerekkora is nagy hatással volt írói munkásságára. Az önsorsrontó dzsentri, a megújulni nem tudó középosztály képét rögzítik regényei, az Úri muri, a Forró mezők, a Rokonok, míg a sokrétegű paraszti világ elevenedik meg a Barbárok és A boldog ember lapjain. 1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, és azt szerkesztette haláláig. Kiváló életművéből is kiemelkedik az Erdély-trilógia, a Légy jó mindhalálig, az Úri muri, a Rokonok és az Árvácska. Művészetével ő lett a magyar kritikai realizmus beteljesítője.
A körtér 1945 óta viseli Móricz Zsigmond nevét.
