Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A Bölcsődék Napját ünnepelték Újbudán

Újbuda   |   2019, április 25 - 14:26
Nyomtatóbarát változatSend by email


Az ország első bölcsődéje 1851. április 21-én kezdte meg működését. Az évfordulóhoz kapcsolódóan szervezték meg Újbudán a Bölcsődék Napját, ahol öt kisgyermeknevelő vehetett át polgármesteri dicséretet kiemelkedő tevékenységéért. Az eseményen átadták az „Újrahasznosítva szépülünk” pályázat legjobbjainak járó elismeréseket is.

A Bölcsődék Napján tartott ünnepségen Molnár László alpolgármester elmondta: minden civilizáció alapja, hogy miként gondolkodik a gyermekekről. Hozzátette: az önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten a bölcsődék működéséhez szükséges infrastruktúrát és annak fejlesztését igyekszik biztosítani, de a legfontosabbat, a szívből jövő szakmai munkát a kisgyermeknevelők teszik hozzá.
Hoffmann Tamás polgármester kiemelte: az elmúlt öt évben az újbudai bölcsődék fejlesztésére 350 millió forintot biztosított az önkormányzat. - Minden, ami a gyermekek és családok helyzetét segíti, jó célokat szolgál. Kialakult egy jó együttműködés az önkormányzat és a kerületi bölcsődei rendszer között, nőtt az elvégzett munka szakmai színvonala, és azóta is folyamatosan javítjuk a bölcsődékben nevelkedő gyermekek és a kisgyermeknevelők körülményeit. Sószobák után sóbarlangokat adtunk át, madárbarát és mezítlábas kerteket létesítettünk, kiemelten fontossá vált a gyermekek környezettudatosságra való nevelése – fogalmazott. Hozzátette: a jövőben több intézmény kibővítésére lesz lehetőség, ezáltal a Ménesi úton és Albertfalván is növekedhet a bölcsődei férőhelyek száma.
Az eseményen polgármesteri dicséretben részesült öt kisgyermeknevelő - Szűcs Anikó, Magyar Ildikó Tünde, Takács Zoltánné, Szuhár Mariann és Kis Ildikó - az elmúlt évben végzett kiemelkedő szakmai munkájáért. Kiosztották továbbá az „Újrahasznosítva szépülünk” pályázat legjobb helyezettjeinek járó díjakat is. A győztes alkotás a “Csicsergő csárda” madáretető rendszere lett, amelyet a Kuckó Bölcsőde munkatársai készítettek.

Az ünnepségen részt vett Király Nóra alpolgármester, Vargáné Kremzner Zsuzsanna jegyző, Haidar Norbert, az Újbuda Szociális és Egészségügyi Bizottságának elnöke, a képviselő-testület több tagja, a kerületi bölcsődék, a szociális és gyermekjóléti intézmények vezetői, munkatársai, valamint Hegedűsné Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke is. Az esemény fényét Ludmány Emil és Ludmány Györgyi vonós duettje emelte.

D. B. S.