Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 16. hétfő, Edit

A felelős fogyasztói magatartásra nevelnek a Táncsicsban

Újbuda   |   2018, szeptember 19 - 11:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium elnyerte a "Fogyasztói tudatosságra nevelő intézmény" címet. Az elismerést az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, Keszthelyi Nikolett adta át szeptember 17-én, az ünnepi eseményenre zenés műsorral készültek az intézmény diákjai. Az eseményen részt vett Gálné Csabai Klára, a Dél-Budai Tankerületi Központ vezetője, Molnár László alpolgármester, valamint Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő is.

Keszthelyi Nikolett helyettes államtitkár az intézmény rendhagyó közgyűlésén gratulált a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumnak, hogy másodikként nyerte el a címet a magyar kollégiumok közül. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még 2017-ben hirdette meg a fogyasztói tudatosságra nevelő iskolai pályázatot, hogy a pedagógusok felismerjék a gyerekek ilyen irányú nevelésének kiemelkedő szerepét. Eddig 43 magyarországi köznevelési intézmény pályázott sikerrel az elismerésért.

A Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium pályázatát Méhesné D. Ibolya öko-koordinátor nevelőtanár készítette, az ünnepségen neki is köszönetet mondott Katona Péter igazgató. A Rátz László utcai kollégiumban közel ötven oktatási intézmény diákja él és tanu; oktatásukra, felzárkóztatáskura és felkészítéséükre rengeteg időt, energiát fordítanak.
A "Fogyasztói tudatosságra nevelő intézmény" címet annak köszönhetően nyerhette el a Táncsis, hogy már korábban is sok olyan programot kínált a diákoknak, amellyel részben teljesítette is a pályázati feltételeket. A diákok ökopiacokat látogattak, megismerkedtek gazdaságok, termelők munkájával, a kollégium fűszerkertjében pedig maguk is kertészkedtek.
A kollégiumban kiállítás hirdeti a hazai termékeket, a tudatos vásárlást és az ökotudatos gondolkodást.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Hatástalanították a bombát  

A Magyar Honvédség (MH) tűzszerészei vasárnap délben hatástalanították a Szent Margit Gimnáziumnál még hétfőn, egy építkezésen talált második világháborús, 250 kilogrammos amerikai légibombát, a rendőrség feloldotta az útlezárásokat. A lakásukból ideiglenesen kiköltöztetett szentimrevárosi lakókat a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében várták, amely a zárás idején befogadóhelyként üzemelt.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.