Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A fővárosi cégek is felkészülnek a koronavírusra

Újbuda   |   2020, március 6 - 15:44
Nyomtatóbarát változatSend by email

A főváros jelentős ügyfélforgalmat bonyolító cégei, intézményei mindent megtesznek, hogy biztosítsák és folyamatosan fenntartsák a közszolgáltatásokat. A koronavírus-járványra felkészülve a cégek saját akciótervet, intézkedéseket dolgoznak ki, figyelemmel arra, hogy mindenben a kormányzati operatív törzs iránymutatásai szerint járnak el - derül ki a

Főpolgármesteri Hivatal közleményéből.

A BKV elrendelte járművein az utasokkal érintkező felületek napi fertőtlenítő takarítását. Emellett a korábban a metrókon, valamint a mozgólépcsők korlátjain alkalmazott, higiéniai bevonatot képező plusz technikát kiterjesztették a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító, nagykörúti vonalon éjjel-nappal közlekedő Combino villamosokra is. A társaságnál akcióterv készült, amely egyebek mellett tartalmazza a védelmi intézkedéseket, a takarítási és aktív, rendszeres fertőtlenítési rendelkezéseket és azt is, hogy megbetegedés gyanújának esetén milyen munkarendben kell vagy lehet dolgozni. Kiemelt hangsúlyt fektetnek munkatársaik és utasaik rendszeres és maradéktalan tájékoztatására is. A BKV igazodik a tisztifőorvos, a kormányzati, valamint a fővárosi operatív törzs javaslataihoz is - olvasható a BKV közleményében.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) arról tájékoztat, hogy a koronavírusok a vizsgálatok szerint 0,2-0,5 mg/l szabad klór jelenlétében szinte pillanatszerűen inaktiválódnak, így a megfelelően üzemeltetett medencékben életképes vírusok jelenlétével nem kell számolni. Elrendelték továbbá a szűrő-forgatós medencék többszöri visszamosatását, a klórszint megemelését a még hatékonyabb fertőtlenítés miatt, kiegészítő fertőtlenítések elvégzését, a vegyszermérő-adagoló rendszerek fokozott ellenőrzését, élményelemek, nyakzuhanyok fokozott átfertőtlenítését, a töltővezetékek fertőtlenítését ürítések esetén, a töltő-ürítős medencék teljes felületének fertőtlenítését a Nanosept Aqua Super fertőtlenítőszerrel.

Minden fővárosi intézmény kézmosó- és tisztítószereket helyezett ki a közösségi tereikbe, az eddigitől gyakrabban fertőtlenítenek és felhívják a figyelmet a higiéniai előírások betartására. A járványügyi helyzet függvényében, tervezik azt is, hogy a megbeszéléseket elektronikus felületre szervezik, minimalizálják a személyes találkozókat, vizsgálják a távmunkában elvégezhető feladatok körét. (Fővárosi Vízművek, FŐTÁV, Budapesti Film). Arc- és szájmaszkok beszerzését is megkezdték a fővárosi cégek, intézmények (színházak, Fővárosi Levéltár). MTI/Újbuda

 

Címkék: