Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 13. szerda, Szilvia

A kommunizmus áldozataira emlékeztek a kelenvölgyi filmklubban

Újbuda   |   2019, február 25 - 10:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Erdélyi János Sortűz után című filmjét vetítették a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából Kelenvölgyben a közösségi ház és a Kelenvölgyi Polgárok Köre rendezvényén.

Erdélyi János rendező az 1956-ban Mosonmagyaróváron történt eseményeket eleveníti fel Sortűz után című dokumentumfilmjében. Az ’56-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára készült alkotást a Kelenvölgyi közösségi Házban tekinthették meg az érdeklődők február 23-án. A rendező a vetítést követően elmondta, a túlélők először 1989-ben beszélhettek nyíltan személyes tragédiájukról, de szereplőinek szinte egyike sem részesült rendszerváltás után remélt lelki kárpótlásban.
A filmklub házigazdája Kinyó Ferenczy Tamás filmrendező, producer volt, aki szerint a dokumentumfilmeknek napjainkban is van létjogosultságuk, az ’56-os alkotások vetítésekor pedig fiatalokat és idősebbeket egyaránt látni a közönség soraiban. Úgy véli, a forradalom eseményeit gyakran csak néhány napra és főként Budapestre szűkítik a történészek, ám Erdélyi János filmje túlmutat ezen, ezért is különleges.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.