Január 22-e van, a rendszerváltás óta a mai napon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját annak apropóján, hogy 1823-ban ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc (1790-1838) a Himnuszt. A „Hymnus” a költő legnagyobb hatású verse, a nemzeti újjászületés hajnalán írta Szatmárcsekén 33 évesen, az életművében szinte előzmény nélkül: a korábban inkább romantikus verseket író költő a magasztos témájú, imádságos jellegű vershez egy nála nem jellemző népi versformát választott. A megzenésítésére kiírt pályázatot 1844-ben nyerte meg Erkel Ferenc, és bő száz éve, 1920-ban rendelte el IV. Károly király, hogy hymnus alatt Kölcsey és Erkel művét kell érteni, s csak ünnepélyes alkalmakkor, tiszteletteljes keretek között lehet játszani.
A hozzá kapcsolódó mai ünnep alkalmat ad arra, hogy megőrizzük és tovább örökítsük a magyar kultúra szellemi értékeit, mindazt, ami bennünk közös és ami összetartja életünket. De mi is a kultúra? A közös egy - a kultúra mindent jelent, amit mi hozunk létre, és mindennek a tiszteletét, egy kölcsönös bizalmat. A kultúra egy láthatatlan háló, ami megtart minket, összefog. Emellett hisszük, hogy a kultúra mindenkié, nem függ társadalmi osztályoktól, iskolázottságtól, nincsenek előjogai. A kultúra összetartó erő.
Ápoljuk, figyeljük rá, szeressük, közös kincsünk. "A közös kultúra tulajdonképpen egyfajta nyelv, egy titkos szövetség tagságának igazoló szimbóluma, a felnőtt ember legértékesebb tulajdona" - mondja Csányi Vilmos író-etológus. Mindez ma, talán mindennél fontosabb.
