Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A polgárőrök is figyelnek a közterületek rendjére

Újbuda   |   2016, április 21 - 10:45Nyomtatóbarát változatSend by email

Nagy-Juhák István, az Újbuda Polgárőr Egyesület elnöke lapunknak elmondta, rendszeresen egyeztetnek Király Nóra közbiztonságért is felelős alpolgármesterrel az előttük álló időszak feladatairól. A legutóbbi eszmecserén a városvezetés részéről kifejezett kérés volt, hogy fokozottan figyeljenek a közterületek rendjének betartatására, és járőrözéseik során sűrűbben ejtsék útba a kerület parkjait, zöldövezeti részeit.

– A polgárőrség civil szervezet, így hatósági eszközeink nincsenek, azonban figyelmeztethetjük a zöld területeken, parkokban tartózkodókat, hogy tartsák be az együttélés szabályait, illetve kirívó szabályszegés esetén értesíthetjük a rendőrséget vagy a közterület-felügyeletet. Most, hogy megérkezett a tavasz, egyre többen, egyre több időt töltenek a szabadban, akár kutyával is, ami természetes és örömteli, azonban néhányan semmibe veszik a szabályokat. Gyakran előfordul, hogy egy huzamosabb idejű zöldben tartózkodás után szemétkupacok maradnak az ott pihenők után. Az eldobált üvegek, flakonok, cigarettacsikkek vagy a fel nem szedett kutyaürülék nem csupán látványában visszataszító, de közegészségügyi kockázattal is jár. Nem beszélve arról, hogy az arra közlekedő emberek hangulatát és szubjektív biztonságérzetét is negatívan befolyásolja. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy szedje össze maga után a szemetet és hajoljon le kutyája ürülékéért – mondta el Nagy-Juhák István.

A polgárőr vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a meleg idő megérkeztével hajlamosak vagyunk megfeledkezni a nyitva hagyott ajtókról, ablakokról, amivel igencsak megkönnyíthetjük a besurranó tolvajok dolgát. Ezért azt javasolja, hogy értékeinek védelmében távozáskor mindig zárjuk be a nyílászárókat, és amennyiben van, élesítsük a lakásriasztót.

Újbuda