Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

A Tata a Sas-hegyen

Újbuda   |   2018, július 9 - 09:46
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is folytatódik az együttműködés Újbuda Önkormányzata és a Tata Consultancy Services Limited Magyarországi Fióktelepe között. Az indiai tulajdonú nagyvállalattal 2012-ben kötött keretszerződés értelmében a Tata évente kétszer részt vesz a Sas-hegyi Természetvédelmi Területen zajló önkéntes munkában, emellett támogatja a 60 esztendős intézmény jubileumi programját. Az együttműködés költségeit a két fél állja.

.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orgonák éjszakája a 4-es metróban

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.