Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A Testnevelési Főiskola SE nyerte a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságot

Újbuda   |   2016, április 7 - 12:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Fantasztikus küzdelmet, végletekig kiélezett csatát és frenetikus hangulatot hozott III. Budapesti Egyetemi Futsal Bajnoksága (BEFB) döntője. A sorozatban induló tizenegy csapat az alapszakaszban körmérkőzéseken mérkőzött egymással, a négy legjobb került a Final Fourba, ahol az aranyérmet a döntő hosszabbításának utolsó másodpercében szerzett góllal a Testnevelési Főiskola SE szerezte meg.

A Gabányi László Sportcsarnokban tartott sporteseményen a bronzmeccset a frissebbnek tűnő ELTE-BEAC-PPK nyerte 3-2-re, miután az NKE SE harmadszorra már képtelen volt egyenlíteni. A döntőben a két évvel ezelőtti BEFB győztes TF SE a címvédő BME FC-vel nézett farkasszemet, s noha a két legjobb csapat találkozott, sokáig óvatos játékot láthatott a nagyérdemű. Mocsai Lajos, a TF rektora szerint rendkívül intenzív sport a futsal, a szabályrendszere lehetővé teszi az ütközéseket, a test használatát az elzárásokhoz. Úgy véli, a kosárlabdával együtt az egyetemi sportok közül a futsal tart a legelőrébb. - A döntő, méltó befejezése volt az évadnak. Külön örülök, hogy ilyen hangulatot teremtettek a szurkolók, a játékosok úgy érezhették magukat, mintha válogatott mérkőzésen szerepeltek volna – mondta Simon Gábor, a szervező Budapesti Egyetemi Atlétikai Club ügyvezetője.

Újbuda