Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 22. szerda, Júlia, Rita

A Víz Világnapját ünnepelték az őrmezei iskolások

Újbuda   |   2016, március 18 - 12:08
Nyomtatóbarát változatSend by email

Akadályversenyen vettek részt az Őrmezei Általános Iskola tanulói a Víz Világnapja alkalmából. A gyerekek minden állomáson más kérdésre kerestek választ, a feladványok a vízhez, illetve a környezetvédelemhez kapcsolódtak.

A Víz Világnapja alkalmából először kémcsőben melegítettek desztillált- illetve csapvizet, majd a halmazállapot-változásról beszélgettek kémiatanáruk vezetésével az Őrmezei Általános Iskola diákjai. A jeles napon tartott akadályverseny nyolc helyszíne közül csak az egyik volt a kémiaterem, a következő állomáson a folyadékokról, azok élettani hatásairól volt szó. A könyvtárban tartott interaktív tanóra témája pedig az irodalom és víz kapcsolata volt.

A program részeként egy tűzoltó autót is megtekintettek a gyerekek az iskola udvarán, felmászhattak a kocsira, megvizsgálhatták a felszereléseket, a katasztrófavédelem munkatársa pedig a testület munkájáról beszélt a diákoknak.

Nagyné Malicsek Ágnes iskolaigazgató hangsúlyozta, ökoiskolaként az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre. Azaz egész évben törekednek a szemét szelektív gyűjtésére, kirándulásaikat pedig nemzeti parkokba szervezik.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

B. Révész László a Kelenvölgyi Filmklubban  

B. Révész László rendező volt a vendége a Kelenvölgyi Filmklubnak május 17-én. A Kinyó Ferenczy Tamás filmrendező, producer által vezetett Doku 2019-ben Diogenész hordót keres című 2003-ban készült filmjét vetítették, amelyben az értelmiségi hajléktalanok sorsát, életét tárta fel a rendező.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.