Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Aláírásgyűjtés a betelepítési kvóta ellen

Újbuda   |   2015, november 13 - 11:16Nyomtatóbarát változatSend by email

Kocsis Máté, a Fidesz Budapesti Választmányának elnöke, Józsefváros polgármestere volt a díszvendége november 12-én a Szent Imre Gimnáziumban tartott közéleti estnek, melynek fő témája az Európai Unió által tervezett kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtés volt. Az eseményen Simicskó István honvédelmi miniszter és Hoffmann Tamás polgármester is részt vett.

Mivel a Fidesz és a KDNP szövetsége néppárti, ezért fontos, hogy megkérdezzük a lakosság véleményét – mondta Kocsis Máté a Fidesz Budapesti Választmányának elnöke a Szent Imre Gimnáziumban tartott közéleti esten. Szerinte ez különösen igaz az egész országot, sőt egész Európát érintő ügyeknél, melyekkel kapcsolatban más nem kérdezte eddig a magyar embereket. A két párt álláspontja szerint az Európai Unió olyan döntést készül rákényszeríteni Magyarországra, amelyre nincs felhatalmazása. Ezért a betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtés célja az, hogy szembesítse az EU vezetőit a magyar kormányzati álláspont mögötti, széleskörű társadalmi összefogással.

Hoffmann Tamás polgármester a kormányváltás óta bevezetett reformintézkedéseket foglalta össze, hangsúlyozta, hogy ez a gazdaságpolitika a külső nyomás ellenére sem épült a megszorításokra. Úgy véli ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy Közép-Európa más országaiban is hasonló jellegű intézkedéseket vezetnek be.

Simicskó István honvédelmi miniszter egyebek mellett beszélt a Visegrádi négyek migrációs helyzetéről és problémakezeléséről. Úgy véli, a másik három ország szolidaritása abban mutatkozik meg, hogy mellettünk állnak az EU fórumain és szükség esetén rendőröket, katonákat küldtek Magyarországra, technikai eszközöket, műszaki segítséget, védőfelszereléseket ajánlanak fel. Szerinte ez mérföldkő a visegrádi négyek eddigi együttműködésében, hiszen – állítása szerint - az egyeztetéseket korábban kevésbé követték tényszerű tettek. Simicskó István bízik abban, hogy ez a konszenzus más területeken is tovább erősíti a négy ország között.

H.L.