A Magyar Állatkertek Szövetségének tagjai - országszerte 11 település 12 állatkertjében - negyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját. A legtöbb helyen a programok este 7-től éjfélig tartanak.
A Budakeszi Vadasparkba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, és a Tropicariumba külön is lehet jegyet váltani, de vásárolható mind a három helyszínre érvényes kombinált jegy is. A kombinált jegy ára felnőtteknek 3500 Ft, gyermekeknek 2400 Ft. Aki az este folyamán nem tudja mindhárom helyszínt felkeresni, a jegyeket a Tropicariumba, és a Budakeszi Vadasparkba másnap, illetve harmadnap, azaz szombaton és vasárnap is felhasználhatja.
Budakeszi Vadaspark
19 órától várják a látogatókat. 19:30, 20:30, 21:30 és 22:30 órai kezdettel indulnak majd a 45 perces szórakoztató szakvezetésesek. A bejárattal szemben 19:00-23:00 óráig interaktív játszópult is működik majd pl. az Illatozoo ládákban szaglás alapján kell megtalálni a fűszeres csomagokat, fénycsapdázással pedig az éjszakai rovarok életébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
Tropicarium
20 és 24 óra között éjszakai bátorságpróbát tartanak a „nemszeretem” állatokkal – a fődíj egy ketreces merülés. Különleges fényképezkedési lehetőséget is biztosítanak, ahol az élő nyakék egy kígyó lesz. A cápák „árnyékában” lévő rendezvényteremben eddig nem látott egzotikus állatok bemutatója zajlik majd.
A Tropicarium hétvégén, augusztus 29-én és 30-án is elfogadja a közös belépőjegyet 10 és 18 óra között. Ezen a két napon óránként különleges látványetetésekkel (kígyó, aligátor, majmok, pirája, muréna, ráják, stb.) szórakoztatják majd a jelenlévőket.
Fővárosi Állat- és Növénykert
Pénteken 19 órától éjfélig a Nagyszikla belsejében található Varázshegyben, valamint a Holnemvolt Parkban is programok és látnivalók sokaságát kínálják a szervezők. A különleges események közül néhány: 19:30-kor rendkívüli esti elefánttréning, 20:00-kor fókabemutató, a közönség bevonásával orrszarvú- és a zsiráfetetés. Látványetetések lesznek a tapíroknál, az óriásvidráknál és a sörényes hangyászoknál, illetve az akváriumban a pirájáknál, a murénáknál és az óriás arapaimáknál. Lesz vombatles, éjszakai pillangókat bemutató program, óriáskígyó simogatás. A Varázshegyben rengeteg bemutató és előadás, térhatású vetítés, időgép szimulátor várja az érdeklődőket.
A Holnemvolt Park játékai is működni fognak, köztük az esti kivilágításban ragyogó hullámvasút. A lángidomárok tűzzsonglőr bemutatóján, a buborékvarázson kívül több helyszínen fényfestés is lesz.
A programokra a 14 éven felülieknek 2400 Ft-os, 14 éven aluli gyermekeknek pedig 1800 Ft-os áron váltható belépőjegy, s természetesen fővárosi helyszínek (Budakeszi Vadaspark, Tropicarium, Állatkert) kombinált jegyét is elfogadják az este folyamán.
Újbuda