Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Allee: kiállítás tanévkezdéshez

Újbuda   |   2014, augusztus 18 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kiállításon mutatja be ismert személyek kisiskolásként használt személyes tárgyait az Ökumenikus Segélyszervezet. A Iskolakezdés együtt! elnevezésű adománygyűjtő kampányán ezer rászoruló gyermek tanévkezdését segíti.

Újbuda kedvelt bevásárlóközpontjában nyílik kedden az a kiállítás, amelyre olyan ismert emberek ajánlották fel személyes tárgyaikat, mint például Wolf Kati vagy Kovács Kokó István.

A szeptember végéig tartó program célja tízmillió forint összegyűjtése, amelyből ezer gyermek jut minőségi, korosztályának megfelelő tanszerekhez. A gyerekeket a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották ki, valamint mintegy kétszáz erdélyi és kárpátaljai iskolás kap támogatást.

Adományozni a 1353-as vonal hívásával és a segélyszervezet honlapján, valamint a postákon is lehet, de az augusztus 21-24. között a Kopaszi-gátnál zajló Ironman 70.3 Budapest verseny is részt vesz a gyűjtésben.