Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Antal Nikolett a FISZ társelnöke

Újbuda   |   2016, december 16 - 09:03Nyomtatóbarát változatSend by email

Antal Nikolett, a B32 Galéria és Kultúrtér művészeti vezetője és Korpa Tamás irodalmár lett a Fiatal Írók Szövetsége új társelnöke. A szervezet december 15-én tartotta éves közgyűlését, ahol döntöttek az elnökségi pályázatokról.

A pályázat erősen épített a társelnöki szerepekre, hiszen Korpa Tamás irodalmárként és költőként, a SzifOnline főszerkesztőjeként a szervezet szépirodalmi, vidéki és határon túli képviseletét látná el erősebben. Antal Nikolett kultúratudománnyal foglalkozik, művészeti vezetője a B32 Galéria és Kultúrtérnek, így a szervezet jelentősebb társtudományi, társművészeti nyitásáért, a fővárosi képviseletért, illetve menedzsmentért felel majd. A társelnökségi struktúra megvalósításához alapszabály-módosítás is szükséges, ezért januárban újra közgyűlést hívnak össze. Addig Korpa Tamás elnökként, Antal Nikolett alelnökként tevékenykedik. Az elnökség további tagja: Pataki Viktor irodalomtörténész, Szőllőssy Balázs költő, szerkesztő, Tóth-Czifra Júlia irodalomtörténész, szerkesztő, Urbán Bálint irodalmár, műfordító és Varga Betti szerkesztő, tanár.

Újbuda