Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Arany pillanatok - kiállítás az 50 éves Grosicsban

Újbuda   |   2020, február 7 - 12:02Nyomtatóbarát változatSend by email

Alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli idén az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola. Ennek alkalmából február 6-án az Aranycsapat relikviáiból nyílt kiállítás az intézmény aulájában. A legendás futballisták trófeái, személyes tárgyaik március 2-áig láthatók a Bikszádi úti épületben.

A kiállítás megnyitóján az iskola névadójának lánya, Grosics Edina szólalt fel elsőként. Az eseményen Molnár Gyula Újbuda országgyűlési képviselője is köszöntötte a diákokat és tanárokat, beszédet mondott Hományi Tamás, tankerületi igazgató, Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének és a Puskás Nemzetközi Futballakadémiának elnöke, valamint Kiss Mihály, az intézmény igazgatója.
A megnyitón kiállították azt a Grosics Gyula portrét is, amelyet az egyik tanuló édesapja, a bolgár származású, de Újbudán élő festőművész, Nenko Balkanski készített a “fekete párducról”.

D. B. S.