Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 23. szombat, Alfréd

Átadták a kerület hatodik közösségi kertjét a Fraknó utcában

Újbuda   |   2018, október 26 - 10:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az önkormányzat által felkínált 43 ágyás mindegyike gazdára talált a kerület legújabb közösségi kertjében, a Fraknó utca 6-10. előtti parkban. A kertet Hoffmann Tamás polgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő adta át október 24-én.

Főként fiatal házasok és családok váltak kertgondozóvá a kerület legifjabb, Fraknó utcai közösségi kertjében. A kerti szerszámok tárolására alkalmas kisház kulcsait valamennyien átvethették, továbbá azokat a vetőmagokat is, amelyeket Újbuda Önkormányzata ajánlott fel részükre. - Ez a hatodik közösségi kert Újbudán – mondta Hoffmann Tamás polgármester. Hozzátette: gyermekes családok is vannak az új közösségi kert gondozói között, így a lakótelepen élő gyerekek megismerhetik a kertészkedés szépségeit. A kert átadóján Hoffmann Tamás ültette el az első növényt a kerítéssel körbezárt terület közepére, egy közös ágyásba. Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő elmondta: volt aki azért igényelt ágyást a Fraknó utcai kertben, hogy megismerje a környéken élőket.
A kert használói egy közösségi weboldalon oszthatják meg egymással tapasztalataikat és jelezhetik problémáikat az önkormányzat felé. Újbuda hatodik közösségi kertjében két vízcsap, padok, napelemes világítással ellátott szerszámtároló segíti a kelenföldi kertgondozókat.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.