Tarlós István főpolgármester a Ljubljana tér keddi névadó ünnepségén kijelentette: a szlovén és a magyar főváros kivételesen jó kapcsolatokat ápol. Az utóbbi években lényeges megállapodások születtek főként a kultúra, a turisztika, az energetika, a közlekedés, a vízgazdálkodás és a városfejlesztés területén.
Az úgynevezett zöld városok, okos infrastruktúra területén is vannak előremutató együttműködések - tette hozzá. Kijelentette: az elmúlt évek szlovén hozzáállása és eredménye a környezetvédelem területén példaként szolgálhatnak Budapest számára is. A tér elnevezésével jelzik, hogy Budapest a jövőben is elkötelezett a magyar-szlovén kapcsolatok továbbépítésében - mondta.
Zoran Jankovic Ljubljana polgármestere hangsúlyozta, hogy a két főváros együttműködése napról-napra fejlődik. A feladata a baráti együttműködés kiszélesítése, hogy minél több turista forduljon meg a két ország között - tette hozzá.
Ksenija Skrilec Szlovénia távozó budapesti nagykövete, aki a névfelvételt kezdeményezte arról beszélt, arra törekedett, hogy közelebb hozza a szlovénokat és a magyarokat, ugyanis - mint fogalmazott "még mindig alig ismerjük egymást, pedig évszázadok óta egymás mellett élünk".
A utcanév táblát Tarlós István, Zoran Jankovic és Ksenija Skrilec leplezte le.
Ksenija Skrilec Lendván született, 1985-ben Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait. Akkoriben a 7-es busszal járt be a kollégiumból, így számára fontos, hogy a jól ismert járat mostantól a Ljubjana térre közlekedik. Elmondta, hogy a szlovén főváros tavaly elnyerte az Európa Zöld Fővárosa díjat, és biztos benne, hogy a szoros kapcsolatnak köszönhetően Budapest is meríthet Ljubjana tapasztalataiból. |
MTI/Újbuda