Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Átadták a Zöld Óvoda minősítéseket

Újbuda   |   2020, december 2 - 16:52Nyomtatóbarát változatSend by email

Bakai-Nagy Zita és Orosz Anna alpolgármesterek december 1-jén személyesen adták át az "Örökös Zöld Óvoda" és a "Zöld Óvoda" címet igazoló okleveleket, és az ehhez járó jutalmakat öt intézményben.

Idén a Lágymányosi Óvoda székhelye és Nyitnikék Óvodája, az Észak-Kelenföldi Óvoda Újbudai Palánták Óvodája, Keveháza Utcai Óvodája és az Albertfalvai Óvoda Derzsi Utcai Óvodája vehették át a minősítést.
Bakai Nagy Zita alpolgármester elmondta: nagyon fontosnak tartja a Zöld Óvoda programot, mert a jövő generációinak már kisgyermekként meg kell tanulniuk, mennyire fontos környezetünk védelme. Orosz Anna alpolgármester is kiemelte a program sikerét, hogy a gyerekek megtanulják már az óvodában a szelektív hulladékgyűjtés szabályait, az állatok védelmét, és ezeket a hasznos tudnivalókat haza is viszik, szüleiket is érzékenyítve.
Hégli Imre környezetvédelmi osztályvezető elmondta, hogy az év végén további újbudai pályázatokat bírálnak el, így lehetséges, hogy Magyarországon egyedülálló módon a 11. kerület mondhatja el magáról elsőként, hogy valamennyi óvodája megkapta a Zöld Óvoda minősítést.