Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 29. péntek, Aguszta

Átvették mandátumaikat Újbuda önkormányzati képviselői és polgármestere

Újbuda   |   2019, október 22 - 12:51Nyomtatóbarát változatSend by email

Október 21-én az önkormányzat tanácstermében Homolay Károly, a XI. kerület választási bizottságának elnöke ismertette az október 13-án megtartotti önkormányzati választások kerületi eredményeit. Beszámolt róla, hogy a választás a jogszabályoknak megfelelően, rendben és törvényesen befejeződött, megköszönte a kerületben működő 115 szavazatszámláló bizottság tagjai, a helyi választási iroda és a helyi választási bizottság munkáját. Az eseményen részt vett Molnár Gyula országgyűlési képviselő, valamint a jegyző és a polgármesteri hivatal vezetői.

Az újbudai szavazókörökben a választásra jogosultak 57,83 százaléka, azaz 63 039 fő adta le szavazatát – közölte a választási bizottság elnöke. A leadott szavazatok alapján a következő öt évre Dr. László Imre, a Momentum, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös jelöltje lett Újbuda polgármestere. Homolay Károly ismertette az egyéni választókerületekben mandátumot nyert, valamint a kompenzációs listákról bejutott képviselők névsorát is.László Imre, Újbuda polgármestere rövid beszédében gratulált képviselőtársainak, majd átvette megbízólevelét a választási bizottságtól. A 25 tagú XI. kerületi képviselő-testület tagja lett egyéni képviselőként a Momentum, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik közös jelöltjeként Barabás Richárd, Németh Gyöngyvér Valéria, Tóth Márton, Kreitler-Sas Máté, Orosz Anna, Daám Alexandra, Dr. Bács Márton, Budai Miklós, Varga Gergő, Rádi Károly, Görög András, Erhardt Attila, Bába Szilvia, Bedő Dávid, Bakai-Nagy Zita és Keller Zsolt. A Fidesz–KDNP és az Összefogás Újbudáért Egyesület képviseletében Junghausz Rajmund szerzett mandátumot. A Fidesz–KDNP és az Összefogás Újbudáért Egyesület kompenzációs listájáról került be a testületbe Csernus László, Dr. Hoffmann Tamás, Jankó István, Dr. Molnár László József, Nagyné Antal Anikó és Szabó László. A Mi Hazánk Mozgalom kompenzációs listájáról jutott be Novák Előd.

Október 22-én a nemzetiségi önkormányzat képviselői vették át a mandátumaikat igazoló okmányokat az önkormányzat tanácstermében. Magyarországon 13 nemzetiség szerepelhet ilyen választásokon, Újbudán mindegyik jelen van, azaz bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán nemzetiségi képviselők kezdhetik meg a kerületben az önkormányzati munkát.

(Újbuda)