Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az A38 mindig képes a megújulásra

Újbuda   |   2019, január 8 - 15:50Nyomtatóbarát változatSend by email

Az A38 Hajó fennállásának tizenötödik éve legalább olyan gazdag és változatos programot hozott, mint a korábbiak – olvasható a szórakozóhely közleményében.

2018-ban több mint hétszáz koncert, színházi előadás, parti és kiállítás zajlott a hajón. Ötven fölött volt a telt házas koncertek száma, több mint százhúszezren vásároltak jegyet a programokra. Rendeztek egy jubileumi fesztivált, amelyen fellépett az akkor szintén 15 éves Nouvelle Vague, a Hiperkarma, Akkezdet Phiai és a Neo pedig újra eljátszotta régi lemezeit, és koncertezett a Herbaliser valamint a Too Many Zooz is. Tavaly összesen 136 televíziós koncertfelvétel készült, de ezek száma 2003 óta meghaladja a kétezret is.

A hajó arculata 2018-ban teljesen megújult, komoly szakmai elismerést aratva: az A38 médiaportfóliója első díjat kapott a Kreatív magazin Mediadesign versenyén. Emellett elnyerték a Szerethető munkahely-díjat is.

Az A38 Hajó YouTube-csatornái is bővültek: a négy műfaji csatornára több száz koncert, több ezer videó került fel 2018-ban.

Címkék: