Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Az adóbírság fele megspórolható

Újbuda   |   2019, október 24 - 14:08
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törölheti az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét, ha az adózó nem vitatja a megállapított adókülönbözetet, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.

Az eljárás az adózóknál kedvezményt, a költségvetésnek pedig plusz bevételt jelent. Az önkéntes teljesítésekből ugyanis 2019-ben 3 milliárd, 2018-ban 8 milliárd forint költségvetési bevétel származott.

2018-ban csaknem 1300 esetben, idén az első három negyedévében már 900-nál is több ügyben történt automatikus törlés. Ezeknek az adózóknak az adóbírság-kedvezmény miatt 2018-ban 881 millió forintot, 2019-ben pedig 521 millió forint nem kellett megfizetniük.

A feltételes adóbírság-kedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó formanyomtatványok és a kedvezményről bővebb információ elérhető a NAV honlapján.