Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Az állam mellett az önkormányzat is támogatja az otthon melegét

Újbuda   |   2015, március 20 - 13:25Nyomtatóbarát változatSend by email

Az „Otthon Melege Program” pályázatán nyertes társasházak és lakásszövetkezetek önerő-támogatásáról, valamint a gazdagréti óvodahelyzet hosszú távú rendezéséről döntöttek a képviselő-testület tagjai a március 19-i ülésen. A nyilvánosan tárgyalt 16 napirendi pont között volt az Újbuda jelképeiről és a kerület ünnepeiről szóló rendelettervezet, valamint az új köznevelési koncepció is.

Egy megszavazott javaslat értelmében 80 millió forintos támogatási keretet biztosít az önkormányzat az „Otthon Melege Program” című pályázaton állami támogatást elnyert társasházak és lakásszövetkezetek részére, a szükséges önerő kiegészítéséhez. A pályázaton a minimum 5, de maximum 60 lakásos, 1946 után épült, távfűtéssel, házközponti fűtéssel, illetve lakásonként egyedi fűtéssel ellátott lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek állami támogatást. Ennek mértéke nem haladhatja meg a támogatás szempontjából elszámolható költségek 50 százalékát.

Támogatott munkaelemek:

I. Homlokzati nyílászárók energiamegtakarítást eredményező cseréje, felújítása

II. Homlokzatok és zárófödémek hőszigetelése

III. Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, energiamegtakarítást eredményező felújítása

IV. Megújuló energiafelhasználás kialakítása vagy növelése

Pályázatot 2015. április 30-ától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet benyújtani az állam felé. A támogatott beruházásnak egy éven belül meg kell valósulnia.

Az „Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása” című állami pályázat kiemelt célja, hogy központi költségvetési forrást biztosítson az önkormányzati fenntartású óvodák férőhelybővítésére és új óvodák építésére. A férőhely-kapacitás növelése működő óvodaépület bővítésével is megvalósítható, ezért Újbuda Önkormányzata 150,8 millió forint értékben pályázik a Gazdagréti Szivárvány Óvoda bővítésére. A tervek szerint a 2016. augusztus 31-éig befejeződő munkálatok során egy új, négycsoportos épületrész (116 újabb óvodai férőhely) megépítése, az új, középső főbejárati és tornatermi épületrész építése, a meglévő épület részleges felújítása, a melegítő konyhák teljes körű felújítása, a hőközpont és az elektromos helyiség átalakítása, valamint az új helyiségek bebútorozása történik meg. A teljes bekerülési költség 365,4 millió forint lesz, amelyből 214,6 millió forint önkormányzati önrészt kell vállalni.

Újraalkotta a képviselő-testület az „Önkormányzat és a városrészek jelképeiről, használatuk rendjéről, valamint az Újbuda név és a városrészek nevének felvételéről és használatáról” szóló rendeletet. A kerület nevét, jelképeit (zászló és címer) meghatározó, illetve azok használatát szabályozó rendelet előírja, hogy azok használatához előzetesen kérelmet kell benyújtani. A XI. kerület ünnepeit meghatározó rendelet szerint Újbudai Önkormányzatának helyi jelentőségű ünnepei: november 5-e, államalapító királyunk elsőszülött fia, a kerületben hagyományosan tisztelt Imre herceg ünnepe; november 11-e pedig a Kerület Napja, Újbuda önkormányzatiságának ünnepe.

Leghosszabban a „Közneveléssel kapcsolatos döntések” című napirendi pontról vitáztak a képviselők. A nemzeti köznevelésről szóló törvény a közoktatás, köznevelés területén 2014-ben és 2015-ben is lényegi változásokat hozott. Az óvodai alapellátásban alapvető módosulás, hogy a törvény 2015. szeptember 1-jétől 3 éves korra teszi az óvodakötelezettség teljesítésének megkezdését, mely további feladatokat ró az önkormányzatokra. Változás következett be továbbá a tankötelezettség megkezdésének és befejezésének, illetve az intézményi alkalmazottak finanszírozásának tekintetében is. Mindezek a jogszabályi változások indokolták, hogy a 2011-ben elfogadott kerületi „Oktatási és nevelési koncepciót és intézkedési tervet” felülvizsgálják, azt az aktuális jogszabályi, társadalmi, szakmai igényekhez igazítsák. Az előterjesztés vitájában az ellenzéki képviselők leginkább az újonnan elkészült „Köznevelési koncepciót és intézkedési tervet” kritizálták, a szocialisták egyenesen egy új koncepció kidolgozását javasolták.

(V. L.)