hvg.hu: A Mol Campus nem csak Budapest első felhőkarcolója, de az ön első magyarországi munkája is. Melyek az első lépések egy új országban?
Nigel Dancey: Annyira azért nem új: húsz éve jártam itt először, akkor még csak turistaként, és nagyon tetszett. Nagyjából hét éve tértem vissza – akkor már egy az irodánk által tervezett projekt kedvéért, amely végül nem valósult meg, de a vágy azóta is megvolt, hogy itt dolgozhassam. Az irodánk tavaly pályázott erre a munkára, majd együtt kezdtük el a tervezést a megbízó Mollal, az eredmény pedig szerintem egy nagyon érdekes épület lett.
hvg.hu: Mitől lesz érdekes egy épület?
N. D.: Be kell látnunk, hogy változnak azok az igények, amelyeket egy irodaházzal szemben támasztanak. Húsz éve még az sem volt természetes, hogy számítógép van az asztalon, titkárnőből annál több volt, és ez meghatározta a munka menetét, az irodaházak elrendezését is. Most meg lassan túl is lépünk a számítógépen: laptopok, iPadek, okostelefonok állnak rendelkezésre, amelyekkel bárhonnan el lehet végezni a munkát. A fiatal generáció már azt szokja meg, hogy van választása, bemenjen-e egyáltalán, vagy a hálószobájából intézze a dolgait. Mégis bemennek, amit magyarázhatunk azzal, hogy az embereknek szüksége van arra, hogy mások vegyék körül. Ehhez a szükséglethez kell igazítanunk a tereket is: boxok helyett közösségi tereket kialakítani, ahol még azt is eldöntheti valaki, hogy asztalnál szeretne dolgozni, vagy a kanapén heverészve. És ezek az épületek közben a szennyezett levegő elől is menedéket nyújtanak – ezért kapnak helyet növények, fák itt is. És az sem mindegy persze, hogy milyen a kilátás. De az is elvárás, hogy fitneszterem legyen egy ilyen komplexumban, hogy a menza helyett olyan éttermek is helyet kapjanak, ahol valaki igényei szerint tud étkezni, és folytathatnám. Az érdekes tehát az, hogy hogyan tudjuk kombinálni a szakmai és a közösségi teret.
hvg.hu: Ha a fiatal generáció irodáira gondolunk, akkor nem annyira a Mol, inkább olyan techcégek – és a székházuk – jut az eszünkbe, mint a Google vagy a Facebook, a puffokkal és a csocsóasztalokkal. Ez a hely is ilyen lesz, vagy inkább egy hagyományosabb irodát képzeljünk el?
N. D.: Nem, épp olyan. Az elmúlt időszakban több úttörő céggel dolgozhattunk együtt – ilyen volt az Apple, a Bloomberg vagy a Comcast –, amelyeknek az a célja, hogy megszerezzék és megtartsák a legnagyobb tehetségeket. Ehhez egy olyan tér is kell, ahová szívesen mész be reggel, és aztán nem akaródzik hazamenni délután. A Mollal is egy ilyet próbáltunk kialakítani.
hvg.hu: A helyszín mennyire kedvező ehhez?
N. D.: Itt a Duna, az mindenképpen előny, egy folyó mindig megnyugtató látvány. A panoráma is gyönyörű, a hely is, ráadásul elég közel van a városközponthoz, ezek jó adottságok. És ne felejtse: ez egy rehabilitációs övezet, pár év múlva, amikor lakások, irodák lesznek itt, egészen más lesz a hangulata.
hvg.hu: Nincs túl közel a városközponthoz? Elég nagy vita előzte meg az építkezést épp amiatt, hogy egy ekkora városrész épül fel a néhány kilométerre a Belvárostól.
N. D.: Viták mindenhol vannak. Azt hiszem, a Mol egy kicsit elébe is ment ezeknek azzal, hogy úgy döntött: mindenki szabadon felmehet az épület tetejére. Ez fantasztikus gesztus a város lakóinak a cég részéről.
hvg.hu: Gondolja, hogy a tetőteraszon üldögélés azokat a szakmabelieket is meggyőzi, akik felszólaltak az építkezés ellen?
N. D.: Van Budapestnek egy városképi terve, amely 120 méter magas toronyházak építését engedi – bizonyos feltételek mellett. Ehhez szigorúan tartanunk kellett magunkat, hogy ne sértsük meg a történelmi városközpont képét. És tegyük hozzá, egy 120 méteres épület ma már nem is számít felhőkarcolónak. Kínában hat-, hét-, sőt nyolcszáz méter magas épületek húznak fel, Amerikában a 300 méter az átlag. Természetesen ez is magas, természetesen ügyelünk a városképre, és nem is fog látszani a Mol Campus a Belvárosból, a budai dombokat sem takarja el. De fontos, hogy nem ragadhatunk meg a múltban: komplett városrészek megújítása remek dolog, az is, ha ennek a részesei lehetünk.
hvg.hu: Norman Foster ötven éve alapította a most Foster + Partners néven ismert tervezőirodát, és hát azóta kellő gyakorlatot szerezhettek abban, hogy az újítás nagyszerűségéről győzködjék az ügyfeleiket.
N. D.: Azt hiszem, beláthatjuk, hogy egyetlen dolog állandó: a változás. De ha csak 1990-ig megyek vissza, amikor én csatlakoztam a tervezőirodához, ahhoz képest is egészen más a helyzet. Még papírra készítettük a rajzainkat, és ha elvétettünk valamit, újra kellett kezdeni. Ez ma már hihetetlen, ahogy az is, amikor Japánba faxon küldtünk tervrajzokat. Ma már nem csak a rajzolásban segítenek az egyre modernebb digitális eszközök, de merünk bonyolultabb struktúrákban gondolkodni, hiszen rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyek segítenek megállapítani a stabilitásukat. A legnagyobb feladat az, hogy kitaláljuk, milyen közeget akarnak látni azok a 25 évesek, akik az épületeinkbe belépnek.
hvg.hu: Az ügyfeleik elvárásai hogyan változtak?
N. D.: Szerintem szerencsésebbek, mert sokkal többet kapnak, mint korábban. Videók, 3D-nyomtatóval készült makettek, és folytathatnám – sokkal kevesebb meglepetés éri őket.
hvg.hu: Az ízlésüknek is sikerül megfelelni?
N. D.: Azt gondolom, a legérdekesebb tervek egy folyamatos párbeszéd segítségével születnek meg. Nem úgy, hogy mi odaállítunk egy halom rajzzal. Hosszú folyamat, amíg megpróbáljuk kitalálni, mit szeretnének, mi pedig ehhez próbálunk egy dizájnt találni.
hvg.hu: A Foster projektjei közül nekem az irodaházak helyett először a berlini Reichstag épülete jut eszembe. Nem csak azért, mert a hagyományos struktúrát kombinálták az önökre jellemző, modern üveg-fém szerkezetű kupolával, de azért is, mert a bejárható kupoláról, az azon keresztül az ülésterembe áramló természetes fényről valahogy az jut eszembe, hogy a politika átláthatóságát akarták szimbolizálni. Ez is a megbízói szándékra adott válaszuk volt?
N. D.: Nagyon sok beszélgetésen át jutottunk el idáig, és ha jól emlékszem, amit említ, ez a transzparencia éppen Norman Foster ötlete volt.
hvg.hu: Ha a Mol projektjéről beszélünk, mi az első dolog, ami eszébe jut?
N. D.: Tetszik az az ötlet, hogy mutassuk meg, egy innovatív, a fenntarthatóságot szem előtt tartó energetikai cégről van szó. A földszinten például úgy, hogy az épület „működését” láttatjuk, azt, mennyi energia spórolható meg a hatékony technológiák segítségével. De azt a folyamatot is láttathatjuk az épületen belül, ahogy mindaz változik, amit az energiáról eddig elképzeltünk: gondoljon csak az elektromos, önvezető autókra.
hvg.hu: Hogyan változik a dizájn, az építészet?
N. D.: A legfontosabb szerintem az, hogy lebontsuk a határokat a különböző területek között, mert már nincs olyan ember, aki minden kérdésre tudná a választ. Mire egy terv megvalósul, annyi szakemberrel kell tárgyalni – egyre inkább együttműködésen alapuló folyamatról beszélünk.
hvg.hu: És Budapest vajon hogy fog kinézni mondjuk ötven év múlva?
N. D.: Egy jó tervezéssel és a tömegközlekedés javításával a mostaninál is remekebb város lehet belőle, ám ez természetesen a gazdasági helyzettől is függ.
hvg.hu: Abból kiindulva, hogy még a régiótól is jócskán lemaradva, várhatóan 2020-2021-re épül fel az első toronyház, ön szerint van Budapesten jövője a modern építészetnek?
N. D.: Mindenhol van jövője, még olyan helyeken is, mint Róma, meg lehet találni a helyét ezeknek az új épületeknek. A városok ugyanis élő, dinamikusan változó helyek, gondoljon csak Londonra.
hvg.hu: Melyik a kedvenc városa?
D.: New York, és talán még London. Koppenhágából érkeztem, Budapesten vagyok, mindkettő remek hely, de New Yorkban és Londonban érzem azt a hihetetlen energiát, azt a dinamizmust, amely erőt ad a városoknak.
|
Üveg és fém A Sir Norman Foster által 1967-ben alapított tervezőiroda mára a világ egyik legismertebb építészeti és dizájnstúdiójává nőtte ki magát. Az iroda tervezőasztaláról számtalan irodaépület, repülőtér, városi tér valóult meg, hozzá köthető például a Commerzbank frankfurti központja, a Swiss Re londoni székháza, az „Uborka”, a pekingi, a hongkongi vagy a londoni Stanstead repülőtér, az új Wembley-stadion, a londoni városháza, a berlini szövetségi parlament, illetve a világ legmagasabb, Millau mellett található viaduktja.Nigel Dancey 1990-ben csatlakozott a Foster + Partnershez, a nevéhez köthetők az új mexikóvárosi repülőtér, több egyetemi épület vagy a McLaren futurisztikus technológiai központjának tervei. |
forrás.hvg.hu
|
|
|
