Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 19. kedd, Erzsébet

Az NVI felkészül a magyarországi EP-választásra

Újbuda   |   2019, február 11 - 15:34
Nyomtatóbarát változatSend by email

Bár Áder János köztársasági elnök még nem írta ki az európai parlamenti választás időpontját, már lehet tudni mikor lesz a szavazás - mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádiónak. Pálffy Ilona arról is beszélt, hogy változtak az EP-választás szabályai is.

A Nemzeti Választási Iroda már elkezdte a felkészülést az európai parlamenti választásra. Elvégezték a szavazókörök felülvizsgálatát is – közölte a szervezet elnöke. Pálffy Ilona kiemelte: bár Áder János köztársasági elnök nem írta ki a szavazás időpontját, már lehet tudni, hogy mikor lesz. Mint mondta: május 26-án lesz a választás, mivel az uniós szabályozás meghatároz egy időintervallumot, Magyarországon pedig hagyományosan vasárnap tartjuk a voksolásokat. - Nekünk jóval hamarabb el kellett kezdeni a felkészülést,

közbeszerzési eljárásokat kellett kiírni, értékelnünk kellett, és fel kell készülnünk azokra a törvénymódosításokra, amelyek szeptember 1-jétől léptek hatályba – mondta. Pálffy Ilona arról is beszélt, hogy változtak a szavazás egyes szabályai is. - Főleg a mi kezdeményezésünkre – tette hozzá, kiemelve: főleg az átjelentkezéssel kapcsolatos problémákat igyekezte kezelni a jogalkotó. A választást megelőző péntek helyett szerda délutánig lehet a kérelmet benyújtani, így a hivatalnak több ideje lesz feldolgozni a dokumentumokat. Az NVI elnöke tájékoztatott: az EP-választáson is lesz lehetőség levélben szavazni azon magyar állampolgároknak, akik unión kívüli államban élnek. Pálffy Ilona hangsúlyozta: zajlik a területi választási szervek munkatársainak képzése. Az elnök hozzátette: a májusi EP-választásra mintegy 7,5 milliárd forintot biztosít az állami költségvetés.

forrás: infostart.hu

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Wolf Kati is fellép a jótékonysági koncerten  

Magyarország legismertebb big bandje, a Budapest Jazz Orchestra és sztárvendége, Wolf Kati lép fel november 22-én a B32 Galéria és Kultúrtér jótékonysági koncertjén. A koncert teljes bevételével a Down Alapítvány fotóterápiás műhelyének működtetését és kiállítások rendezését támogatják.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.