A Szépfalvi Ágnesként megismert, jelentős pályát befutó képzőművész tíz éve Agnes von Uray néven festi képeit, ezzel párhuzamosan munkásságát is újragondolta. Korábban nőalakjai szenvedő, a férfi-nő kapcsolatban kiszolgáltatott karakterek voltak, sokszor magazinok, sajtófotók kompozícióiba festette bele a női testeket. A képek szerepjátékok is voltak, amelyekben Agnes bújócskázott önmagával. A szerepjáték ma is megvan, de figurái teljesebbek, harmonikusabb személyiségek, a művész gyakran családtagjait, barátait festi meg.
– A kiállítás anyagának összeállítása közben figyeltem fel a kora reneszánsz festmények és a munkáim közötti hasonlóságra. A quattrocento stílusjegyei erősen hatottak rám, elsősorban a színösszeállításban és az alakok kiválasztásában. A reneszánsz újjászületést jelent, valamiféle újjászületésen gondolkodtam a mostani tárlat elkészítésekor is – mondta lapunknak Agnes von Uray.
|
A Bájital című kiállítás falán egy rendhagyó recept, egyben jó tanács olvasható: „Végy három mély lélegzetet, hagyd, hogy átjárjon. Ezután láss hozzá! Bájital hozzávalók: |
Agnes von Uray előítéletek nélküli játékra hívja a nézőket, és kötöttségek nélküli befogadásra biztat mindenkit. Munkáin többek között a Weiner Leó zeneiskola növendékei és a Nemes Nagy Ágnes művészeti szakgimnázium tanulói hegedülnek, énekelnek, táncolnak, zuhogó fényháttér előtt. A festmények között akad, amely szentélyt formál, más szárnyas oltárhoz hasonlít. A mennyezeti freskót animáció helyettesíti: egy lány mosolyog ki a plafonra vetített felhők közül. A meglepő és őszinte kiállítás a létezés szépségéről, az élet teljességéről is szól, és arról, ahogyan ma a művész a festészetéről, pályájáról, az életről gondolkodik.
K. G
