Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Biztonságos közlekedés óvodáskortól

Újbuda   |   2016, május 13 - 10:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

KRESZ-pályát adtak át az Albertfalvai Óvoda Érem utcai telephelyén május 12-én. A park és a hozzátartozó szakmai program a Global Road Safety Partnership (GRSP) hazai egyesülete, a Közlekedéstudományi Intézet, a XI. kerületi rendőrkapitányság és Újbuda Önkormányzata közötti együttműködés alapján valósult meg.

– A nagyvárosi élet egyik alapproblémája a közlekedés, amellyel nem lehet elég korán megismerkedni – mondta Hoffmann Tamás polgármester az átadón. Az önkormányzat azt a célt tűzte ki feladatául, hogy minden óvodában akár KRESZ-pályák kialakításával ismerkedjenek meg minél előbb a gyermekek a közlekedés szabályaival.

A Közlekedéstudományi Intézet az idén ötéves Élet Úton Program részeként járult hozzá a KRESZ-pálya létrejöttéhez. A park kialakításának finanszírozásába bekapcsolódott a GRSP, a Világbank égisze alatt működő genfi szervezet, amelynek magyarországi egyesülete tíz éve jött létre a közlekedésbiztonság javítása érdekében. – A GRSP egy komplex mintaprogramot alkotott meg, amely többek között KRESZ-pályák kialakításából, különböző kiadványok szerkesztéséből és a pedagógusok továbbképzéséből áll – mondta Pausz Ferenc, a szervezet ügyvezetője.

– A parkban “még” veszélyek nélkül ismerhetik meg a legfontosabb közlekedési szabályokat a gyerekek, ennek köszönhetően fiatalként és felnőttként is biztonságosabban közlekedhetnek – mondta Liskány Csaba, Újbuda rendőrkapitánya, aki kollégáival érkezett a rendezvényre, és egy közlekedési játékot szervezett a bicikliző, illetve gyalogosan közlekedő csöppségek számára. Az óvodásoknak lehetőségük volt rendőrautókkal is ismerkedni, valamint fényvisszaverő pántokat és matricákat is kaptak a biztonságosabb közlekedéshez.

H.L.