Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Biztonságos kutyafuttatás

Újbuda   |   2016, november 30 - 14:33Nyomtatóbarát változatSend by email

Együtt, békésen. E mottóval került ki tábla a kerület összes kutyafuttatójába novemberben, Panyi Zita okleveles kutyatréner, az ÁlmosFelhő Kutyajólét tulajdonosa, valamint Újbuda Önkormányzatának példaértékű együttműködésével.

– A táblákon közérthető, írásos és fényképes anyag látható a kutyák testbeszédéről, viselkedéséről, segítségképp a kutyaharapásos balesetek megelőzéséhez a futtatóban, vagy azon kívül. Célunk ezekkel az volt, hogy akár a gazdiknak, akár egy kisbabájával a parkban sétáló anyukának távolról, előzetes tapasztalatok nélkül is felismerhető legyen egy-egy eb hangulata, szándéka. Így tudható, melyik kutyához engedheti oda gyermekét, és melyiket célszerű békén hagyni. A TUTI FUTI útmutatás, hogy miként érhetünk el kutyánknál barátságos viselkedést még a futtatóba lépés előtt. Tippet ad, hogyan előzzünk meg, vagy épp zárjunk rövidre egy fellángoló viszálykodást a kutyák között és, hogyan kerülhetjük el a konfliktushelyzeteket – mondta el Panyi Zita.

A kutyatréner hozzátette, a táblák közhasznúak, tartalmuk könnyen érthető, segítségére van kutyásoknak és nem kutyásoknak egyaránt. Miért? Mert kétlábúnak, négylábúnak egyaránt jár a kellemes, biztonságos kikapcsolódás és játék. Ahogy a felelős gazdi felszedi a kutyagumit és alapengedelmességre okítja kedvencét, illetve időt fordít testbeszédének megértésére, ugyanúgy a felelős szülőnek is meg kell tanítania kisgyermekét: először megkérdezzük, szabad-e simogatni, utána finoman, nyugodt mozdulatokkal, sikongatás nélkül a kutyus hátát simítjuk végig!

Panyi Zita arra is felhívta a figyelmet, hogy amely kutyus sárga kendőt, sárga szalagot visel pórázán – a nemzetközileg egyezményes jel szerint – nagyobb teret igényel: pánikra hajlamos, rehabilitáció alatt áll, hiányos a szocializációja, netán agresszív. Úgy segíthetünk ezeknek a ebeknek, ha séta közben elkerüljük őket, és kedvencünket sem engedjük oda hozzájuk.

Ha bármi kérdése van kutyájáról, keresse bizalommal az ÁlmosFelhő Kutyajólétet! www.almosfelho.hu

A táblák tartalma, valamint a teljes szöveg itt olvasható: http://www.almosfelho.hu/aktualitasok.php

Újbuda