Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Bővült a családtámogatási rendszer

Újbuda   |   2015, december 15 - 15:07Nyomtatóbarát változatSend by email

Jövőre megemelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket és kibővítik a gyed extrát, 2017-től pedig már mini-, családi- és munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők. A vonatkozó jogszabályok módosításáról kedden döntött a parlament.

A szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási és más kapcsolódó törvények módosítását 189 igen szavazattal, 1 nem és 7 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. E szerint a bölcsődék mellett 2017. január 1-jétől mini-, családi- vagy munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők. Míg korábban a tízezer lakos feletti településeken volt kötelező a bölcsődei ellátás, a jogszabály-módosítás hatályba lépése után minden olyan településen gondoskodni kell erről, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy van legalább öt olyan gyerek, akinek a szülei igénylik az ellátást.
A Ház az önkormányzatok kötelező feladataként írta elő - 2016. január 1-jétől - a szünidei étkeztetést, az erre fordított forrást pedig megemelte, így a jövő évi költségvetésben 4,5 milliárd forintot irányoztak elő erre.
Kibővítették a gyed extrát, így január elsejétől már nem a gyermek egyéves, hanem hat hónapos korától igénybe vehető a támogatás. Emellett a jövő évtől egyszerre lehet igényelni a csecsemőgondozási díjat és a gyedet, tehát ezentúl nem kell külön-külön benyújtani az erre vonatkozó igényt.
A jogszabályban megteremtették annak lehetőségét, hogy a tehetősebb családok lemondjanak a családi pótlékról.
Kötelező önkormányzati feladatként család- és gyermekjóléti központok létrehozását határozták meg.
A módosítás tartalmazza a pedagógus életpálya kiterjesztését a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozó örökbefogadási tanácsadókra. Ez a fejezet 2016. január elsejétől hatályos.

MTI