Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Bravó Karinthy!

Újbuda   |   2016, szeptember 2 - 12:36
Nyomtatóbarát változatSend by email

A magyar színházi élet színe java megjelent Buda első kőszínházában szeptember 1-én. A vendégek a közönséggel együtt egy sztárokat felvonultató gálaműsorral ünnepelték meg a 35. évad kezdetét, valamint Karinthy Márton színházigazgató születésnapját. Az évadnyitó gálán Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás is részt vett.

Az új évad egy családi musicellel és egy korábban igazi botrány-darabnak számító angol krimikomédiával indul. Bozsik Yvette rendezésében szeptember 9-én láthatja a közönség a Rozsdalovag és Fránya Fida című zenés előadást, a thriller és horror elemekben is bővelkedő, angol krimikomédiát, a Szajrét pedig szeptember 22-én mutatják be első alkalommal Böhm György rendezésében.
Az új évadban öt teljesen új színdarabbal készülnek a Bartók Béla úton, de Karinthy Mártonék a Hököm Színpadon még további három újdonsággal is kedveskednek majd a nagyérdeműnek.

D. B. S.