November 4-én este Bérczi Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság kormányzó perjele celebrálta az ünnepi szentmisét a Budai Ciszterci Szent Imre templomban. Beszédben a templom védőszentjéről, Szent Imre hercegről szólt, aki életútjával, erényeivel ma is példát állít az embereknek.
A hívek Kodály Zoltán Missa Brevis című zeneművét is hallhatták a Budai Ciszterci
Szent Alberik Kórus, valamint a Kõbányai Szent László Kórus előadásában. Szkaliczki Csaba Örs plébános atya elmondta, idén azért választották Kodály miséjét, hogy így emlékezzenek a zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulójára.
A szentmise után agapéra hívták a híveket, a kerület vezetőit, önkormányzati képviselőket a Szent Imre-házba. Gyorgyevics Miklós egyházügyi tanácsnok lapunknak elmondta: Újbuda számára fontos, hogy a Szent Imre Plébániatemplom a jövőben is vezető szerepet töltsön be a kerület vallási életében.
A ciszterci rend tavaly 130 millió forint minisztériumi támogatást kapott az 1938-ban épült Szent Imre templom felújítására, idén pedig újabb 180 millió forinttal támogatja a kormányzat, hogy a kerület címerében is szereplő létesítmény homlokzata, burkolata, lépcsője és erkélye is megújuljon. A hozzájárulásból megállítanák az templom süllyedését, rekonstruálnák a belső tereket, valamint kicserélnék a műszaki és gépészeti elemeket. Várhatóan felújítják a hittantermek, továbbá egy galériát is kialakítanak a torony egyik lépcsőházában.
D. B. S.